Újabb jobbikos hangfelvétel került elő a Szent Korona Rádió „archívumából”. A 2010. decemberi és 2011. januári felvételeken Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője, Toroczkai László, a párt jelenlegi országos alelnöke és a tiszavasvári jobbikos vezetésű önkormányzat által foglalkoztatott Zagyva György Gyula beszélnek úgy a cigányokról, mintha nem is emberek lennének. Apáti szerint „a cigányság jelentős részével szemben nem lehet másként fellépni, csak akár a verbális akár a fizikai erőszak révén, mert sok esetben a nyers erőn kívül semmi másból nem értenek.” Amit Zagyva György Gyula azzal erősített meg, hogy „El kell fogadni, hogy ez egy olyan társadalmi csoport, ami ilyen környezetben szocializálódott. Ez van ezer év óta a génjeibe beleírva és pont.”
Ugyanő egy iskoláról szólva megemlíti, hogy „a 80 százaléka most már ugye cigány a tanulóknak.” Majd egyértelműen összekapcsolja mindezt a tanintézményben előforduló erőszakkal. Apáti erre azt válaszolta: „Igen, ha kitör a párzási időszak, akkor nincs megállás. Tehát akár hímek, akár nőstények ilyen agresszívak tudnak lenni.” Majd kiderül, hogy a cigányok avatott szakértőjének tartja magát: „Nagyon sokat tudnék erről akár önállóan egy órát mesélni erről a témáról.” Aztán arról ábrándozik, hogy „milyen jó lenne a csendőrség”, „milyen hasznos lenne a gárda.” Végül Toroczkai László egy cigány anya kapcsán jelenti ki azt, hogy „az ilyen Mónika Showba illő anyukákat(…) jobb lett volna sterilizálni.” „Kémiailag” – vágta rá Zagyva György Gyula.
Ismert, hogy a Szent Korona Rádió más műsoraiban is botrányos kijelentésekre ragadtatták magukat jobbikosok. Előfordult, hogy Balasi András, a Jobbik V. kerületi képviselője és Papp Sándor Zoltán, a szarvasi Jobbik alapítója bizonyos „fajtabeli” emberek bevagonírozásáról és deportálásáról beszélt a Szent Korona Rádió műsorában. Míg máskor a már említett Apáti István nyilatkozta ki, hogy a Jobbikon kívül az összes párt a zsidóknak asszisztál. Mindez pedig komolyan megkérdőjelezi, hogy lehet-e más a Jobbik.
Íme, a hangfelvételek (mp3):