Beneda Attila az Egy családbarátabb Európa felé című, az Európai Parlamentben a Nagycsaládosok Országos Egyesületének részvételével rendezett keddi konferenciával kapcsolatban hangsúlyozta: ez az álláspont egyelőre kisebbségben van az uniós tagállamokban, de reméli, más országok is rájönnek arra, hogy nem a migrációval kell megoldani a népességfogyást.
Az európai országok között Magyarország listavezető az GDP-arányos családtámogatásokban – emelte ki, hozzátéve, hogy a gyermekvállalás akadályainak lebontása nemcsak a pénzen, hanem a hozzáálláson is múlik.
Kitért arra is: idén, a családok évében új családtámogatási eszközöket vezettek be, több mint ezer programot tartottak.
Beneda Attila úgy fogalmazott, családbarát országot szeretnének felépíteni, a nemzeti konzultáción pedig a családok véleményét kérik ehhez.
A Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában azt hangsúlyozta, ha a tervezett gyerekek megszületnének, meg lehetne állítani a népességfogyást.
A családtámogatások ahhoz is hozzájárulnak, hogy a társadalom munkaalapú legyen – tette hozzá.
Erős üzenet Brüsszelnek a magyar kezdeményezésre tartott családkonferencia
Megítélésünk szerint erős és világos üzenet Brüsszelnek a magyar kezdeményezésre kedden az Európai Parlamentben megtartott családkonferencia – értékelte a rendezvényt Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős államtitkára szerdán a távirati irodának.
Közlése szerint a magyar kormány, a kormánypárti európai parlamenti képviselők és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete részvételével tartott konferencia címe is jelzi, hogy mi „Egy családbarátabb Európa felé” szeretnénk terelni az uniós döntéshozatalt, mert Európának nem több migránsra, hanem több európai gyermekre és erősebb európai családokra van szüksége.
„Úgy látjuk, hogy Brüsszelben számos bevándorláspárti javaslat és rendezvény van, de itt lenne az ideje, hogy inkább az európai családokról, a családtámogatási rendszerről beszéljünk végre és az európai gyermekekkel, családokkal foglalkozzon az Európai Parlament és az uniós intézmények” – hangsúlyozta.
Ezzel az állásponttal Magyarország nincs egyedül, ezt az is jelzi, hogy több országból csatlakoztak hozzánk felszólalónk, de fontos, hogy rendszeresen és határozottal hangot is adjunk ennek, akár ilyen rendezvények formájában – tette hozzá.
Az államtitkár kifejtette: a rendezvényen „világossá tettük a magyar kormány álláspontját, hogy mi nem a bevándorlásra, hanem a gyermekekre és a családtámogatásokra szeretnénk építeni Európa és Magyarország jövőjét. Erősebb családokkal erősebb nemzetet és egy erősebb Európát építhetünk. A magyar kormány ezért következetes családpolitikát folytat: 2010 óta megdupláztuk a családtámogatásokra fordított kormányzati támogatást, bevezettük és folyamatosan bővítjük a családi adórendszert és az otthonteremtési programot, segítjük a kisgyermekes édesanyákat, hogy ne kelljen munka, tanulás és gyermeknevelés között választaniuk, fejlesztjük a bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, Európában egyedülálló ingyenes gyermekétkeztetési, tankönyvellátási és gyermeküdültetési programot működtetünk, és további családtámogatásokat tervezünk, amelyet a magyar emberek véleményét kikérve, a most zajló nemzeti konzultációval alapozunk meg”.
Beneda Attila meggyőződésének adott hangot, hogy az európai embereknek és fiataloknak egy családbarátabb, Európára van szükségük, ahol biztonságban élhetnek, biztonságban tudnak családot tervezni, alapítani, biztonságban tudhatják gyermekeiket és minden támogatást megkapnak a gyermekvállaláshoz és gyermekneveléshez. „A brüsszeli vezetőknek, az Európai Parlamentnek ebben komoly felelőssége és feladata lenne” – jelentette ki.