Európa legrégebben alapított testkulturális felsőoktatási intézménye, a Testnevelési Egyetem négy ütemben újul meg. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára lapunknak elmondta, a beruházás a második üteméhez érkezett, a szóban forgó projekt rendelkezik minden szakhatósági engedéllyel, a vonatkozó környezetvédelmi hatástanulmány pedig kimutatta, hogy az építkezésnek nincs környezetre káros hatása.
– Az új, Csörsz utcai sporttelepet kerítés veszi majd körül, amelynek az a jelentősége, hogy megóvja az egyetemistákat és a környéken lakókat a zaj- és porszennyezéstől. A telep területén az útfelületek burkoltak, a zöldfelület több mint 11 ezer négyzetméter. A sporttelepen két mélygarázst is építenek, egy 204 személygépkocsi befogadására alkalmasat a Hegyalja út felőli behajtással, és egy kisebbet, amelyet az Alkotás út felől lehet majd megközelíteni. A parkolási szintterület megközelíti a hétezer négyzetmétert – fejtette ki Rétvári Bence, aki szólt arról is, hogy a létesítmény légszennyező hatása semlegesnek minősül, további terhelést nem okoz a város ezen területén. Mint mondta, a BAH csomóponttól ötven méterre található területen jelenleg is sportpálya van.

A második üteméhez érkezett a beruházás
Fotó: MTI/Mohai Balázs
– A beruházás második üteme, amely végleges kiviteli tervezési és engedélyezési fázisban van, tartalmazza az egyetem gyakorlótereinek létrehozását, a Csörsz utcai tömbben egy multifunkcionális sportcsarnokot, valamint szabadtéri műfüves futballpályát, kombinált élőfüves futball- és atlétikai pályát és két teniszpályát. Az Alkotás utcai tömbben lesz a fedett, ötvenméteres uszoda, kétszáz méter futókörrel rendelkező fedett atlétikai pálya, torna-, küzdősportok, vívás és labdajátékok gyakorlócsarnokai, valamint fedett lőtér és az egyetem négyszáz férőhelyes kollégiuma.
A beruházás megvalósulásával a sportolási lehetőségek és rekreációs szolgáltatások nemcsak a hallgatók, de a környék lakossága számára is elérhetők lesznek, ami az itt élők egészségének megőrzéséhez éppen úgy hozzájárul majd, mint a hallgatók XXI. századi színvonalú képzéséhez – fogalmazott Rétvári Bence.