A Dagály Úszóaréna a tervezettnél gyorsabban épül, már csak a kivitelezés öt százaléka maradt hátra, így lehetőség nyílik arra, hogy minden apró részlet időben a helyére kerüljön – fogalmazott Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója. A 2017-es magyarországi vizes világbajnokság honlapjának tudósítása szerint a nemzetközi és a hazai vizes sportszervezetek elismerését is kivívta az építkezés nagysága és gyorsasága. A Market Építő Zrt. szerint nagy siker ez a magyar építőiparnak, hiszen két hónappal korábban, ráadásul a költségkeret túllépése nélkül sikerült elérniük ezt az eredményt. A 95 százalékos készültségi szint december 23-i eléréséhez 601 munkanap, 3 millió 75 ezer munkaóra és 253 cég több ezer dolgozójának összehangolt munkája kellett. Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) ügyvezető igazgatója pár hónappal ezelőtt azt mondta: még nem látott olyan létesítményt, amely ilyen gyorsan épült volna fel.
Az ideiglenes lelátókkal együtt 15 ezer férőhelyes vizes arénában műugrómedence, egy mozgatható fallal két részre osztható 50 méteres versenymedence és egy 50 méteres, megosztható, megemelhető aljú, tanmedenceként is használható bemelegítőmedence található. A komplexumban van gyerekmedence, 25 fős pezsgőfürdő és a Dunára, a Margitszigetre néző VIP-terasz is. A hatalmas épület homlokzata a ráeső fénytől, a napszaktól függően különböző színűnek látszik.
A FINA 2013 júliusi barcelonai kongresszusán Magyarország budapesti és balatonfüredi helyszínekkel elnyerte a 2021-es úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó- és nyíltvízi világbajnokság rendezési jogát. A magyar kormány garanciát vállalt arra, hogy felépít egy új, 15 ezer férőhelyes úszóarénát az Árpád híd pesti hídfőjénél elhelyezkedő Dagály fürdő mellett. Tavaly februárban a 2017-es világbajnokság rendezője, a mexikói Guadalajara város váratlanul visszaadta a rendezés jogát. A visszalépést követően Magyarország átvállalta a 2017-es úszó-világbajnokság lebonyolítását. Az új központi versenyhelyszín felépítésére így kevesebb mint két év állt rendelkezésre.
A július 14–30-ig tartó sportvilágesemény további versenyhelyszínei: a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, a Batthyány tér, a Városliget és Balatonfüred.