– A bíróságoknak figyelembe kellene venniük, hogy egy magasabb cél érdekében szegik meg a törvényeket azok, akik a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlva fejtik ki a véleményüket – hangoztatta a Soros Alapítvány által létrehozott Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint) konferenciáján Misetics Bálint, az ismert radikális baloldali aktivista. Az este folyamán elhangzott, hogy az akciók célja a felforgatás.
– A városligeti munkálatok folyamatos megzavarásával, hátráltatásával például elérhető, hogy a projekt kiadásai elviselhetetlen mértékben megnövekedjenek, és a kormány kénytelen legyen azt leállítani – fejtegette Misetics.
Miklósi Zoltán, az Ekint munkatársa azt hangoztatta: kétféle politikai rendszer létezik: a liberális demokrácia és az autokrácia, Magyarország pedig szerinte egyértelműen az utóbbihoz áll közelebb. Kollégája, Somody Bernadett ebből vezette le a polgári engedetlenség létjogosultságát. Kifejtette továbbá azt a nézetét, miszerint a plakátrongálókat nem lenne szabad megbüntetni, mivel csak alkotmányos alapjogukat, a szabad véleménynyilvánítás jogát gyakorolják. Ezt tovább fűzve a civiltörvény rendelkezéseit be nem tartó szervezeteknek is felmentést adott.
Érdemes kiemelni, hogy Szabó Máté Dániel, a Társaság a Szabadságjogokért képviselője többször utalt arra, hogy kapcsolatban állnak vagy keresik a kapcsolatot minden engedetlen polgárral. Szavaiból az is kiderült, hogy hálózatba akarják szervezni az ellenzéki civileket.
Mindez megerősíti a Magyar Idők korábban már közölt információit, hogy a Soros-hálózat tagjai ősztől új stratégiához folyamodnak a kormánybuktatás reményében, ennek pedig különböző állami intézmények, ingatlanok, épületek elfoglalása lesz a legfontosabb eleme.
Arról is beszámoltunk, hogy már tavaly megkezdődhetett a felkészítés azon a zártkörű polgári engedetlenségi képzésen, amelyet a Civil Kollégium Alapítvány kunbábonyi központjában tartottak olyan tapasztalt tüntetők vezetésével, mint amilyen a Fidesz székház 2013-as elfoglalásában részt vevő Misetics Bálint és Kalocsai Kinga Regina, vagy a Sándor-palotát nemrégiben festékesflakonnal megdobáló Gulyás Márton.