– A halott katona már nem ellenség, nyugodjon bárhol a világban, mindenütt megérdemli, hogy megemlékezzünk róla – mondta Benkő Tibor vasárnap Debrecenben, a Hősök temetőjében, az első világháborúban hősi halált halt katonák felújított hadisírjainak átadásán. A honvédelmi miniszter felidézte, hogy a temetőben nyugszanak az 1849. augusztus 2-i debreceni nagy csata áldozatai: névtelen honvédek, katonák, akik hazájuk függetlenségéért, szabadságáért áldozták életüket. Ugyancsak a honvédtemetőben nyugszanak az első, illetve a második világháborúban elesett katonák.
Benkő Tibor szavai szerint sokaknak, akik háborúba indultak és háborúban estek el, nem adatott meg, hogy hazájukban szeretteik mellett nyugodhassanak.
– Nem azért lettek katonák, hogy hősök legyenek. Azért indultak háborúba, mert győzni akartak: nagyapák, apák, fiatal emberek, akik szeretteiket hagyták otthon – mondta a honvédelmi miniszter.
– Mutassunk példát abban is, hogy nekünk fontosak azok a katonák is, akik Magyarországon veszítették életüket.
– Legyen ez példaértékű és példamutató minden országnak és minden nemzetnek, ahogy mi tiszteletet adunk és megbecsüljük a Magyarország földjén elhunyt katonákat, az emléküket – fűzte hozzá a miniszter.
Benkő Tibor kiemelte, hogy a magyar embereknek rendkívül fontos, hogy béke legyen az országban, Európában. Kérte a katonákat, hogy esküjükhöz híven, legjobb tudásuk szerint szolgálják Magyarország, a magyar emberek biztonságát, a békét.
Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke úgy fogalmazott: amíg lesz magyar államiság, amíg lesz magyar állam, mindig fejet hajtanak azok előtt, akik megvédik a hazát. A politikus szerint a honvédelem ügye a legfontosabb ügy, a NATO tagjaként pedig Magyarország biztonságban van. Ugyanakkor „most is harcban állunk” – utalt a honvédség külföldi missziós tevékenységére, amelyben a magyar katonák kiválóan megállják a helyüket. A rendészeti bizottság elnöke méltatta a katonák helytállását a migráció kezelésében, mondván, ha baj van, odamennek a határra, és megvédik az országot.

Benkő Tibor fejet hajtott a hősök előtt Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
– Ennél nagyobb vállalást nem lehet tenni – jegyezte meg Kósa Lajos.
– A hazáért való áldozatvállalás nem merülhet feledésbe – mondta Papp László (Fidesz–KDNP), Debrecen polgármestere, aki kitért arra, hogy a Hősök temetőjének felújítására az önkormányzat két pályázaton 250 millió forintot nyert, amit százmillió forint saját forrással egészítettek ki. A felújítás első ütemében 2023 első világháborús hős párnakövét cserélték ki, rendbe tették a második világháborús sírokat, és megtörtént a sírkert teljes kertészeti és műszaki felújítása.
A második ütemben a temetőben lévő hősök panteonját újítják fel.