Dorka tizenhárom éves, életvidám, cserfes és korát meghazudtolóan bölcs gyerek, akiről senki nem mondaná meg, hogy március végén hatalmas beavatkozáson esett át. A kislány egy genetikai eredetű betegséggel, úgynevezett cisztás fibrózissal született, és egész eddigi életét a betegség által korlátozva töltötte.
A hatórás beavatkozás nemcsak sikeres volt, de Dorka jelenlegi állapotának a sokat látott orvosok is csodájára járnak: a gyors felépülésnek köszönhetően már pénteken hazaengedik. Ezentúl az új tüdővel – fokozatosan visszarázódva a mindennapokba – akár sportolhat, búvárkodhat is, tehát teljes életet élhet.
A kislány édesapja, Máté Ferenc lapunk kérdésre elmondta: decemberben kerültek várólistára és három hónappal később, március 26-án értesítették őket, hogy megvan a donorszerv és vihetik gyermeküket a klinikára. Mint mondta, Dorka egészségi állapota az operáció előtt egyre romlott, december óta 24 órás oxigéntámogatásra szorult, tehát akárhová mentek, vinni kellett magukkal a mobil oxigénpalackot, amelyet leggyakrabban az apuka szállított a hátán, összekötve a kislány orrába vezetett oxigénszondával.
Dorka édesapja is megerősítette, hogy a rehabilitáció az ő esetében kimagaslóan gyors: hat nap után kiengedték az intenzív osztályról, holott van olyan, akinek akár egy hónapig bent kell maradnia.

A 13 éves Máté Dorka sikesen jutott túl a hatórás beavatkozáson
Fotós: Kovács Attila
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese a műtét sikeréről szóló sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországon 2015 óta végeznek tüdőtranszplantációt, azóta már volt 25 ilyen műtét itthon, de eddig mindegyiket felnőtteken végezték. – Az összes szervátültetést tekintve évente több mint ötven szívátültetést, valamint százhetven vese-, nyolcvan máj- és négy hasnyálmirigy-transzplantációt végeznek – számolt be Merkely.
A műtétet az egyetem orvoscsapata az Országos Onkológiai Intézet szakembereinek szoros együttműködésével végezte. Az intézet főigazgatója, Kásler Miklós arról beszélt, a gyermekeken végzett tüdőátültetés nagyon ritka, évente kevesebb mint száz ilyen beavatkozást végeznek a világon.
Szabó Attila, SE I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója a tüdőátültetést komplexitása miatt az űrtechnológiához hasonlította. A szakember hangsúlyozta: az első gyermek-tüdőátültetés a két intézmény szakembereinek magas színvonalú, összehangolt munkája, bravúros sebészi teljesítménye nélkül nem valósulhatott volna meg.
– Az operációt végző orvosok Bécsben tanulták meg a tüdőtranszplantációs eljárást, ott 24 ilyen műtétet végeztek, most pedig már Magyarországon folytatják tevékenységüket – ismertette Szabó Attila.
– Most itt vagyok, teljesen fitten – jelentette be élő videón a jókedvű Dorka, aki elmondta azt is: „a műtét után végre annyira sok levegőm volt, hogy úgy éreztem, még a hasamban is levegő van”.