Nem jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, valamint élettársát és annak fiát, akik 2013-ban csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak pénzért cserébe segítettek kedvezményes honosítással magyar állampolgárságot szerezni – közölte a Nyíregyházi Törvényszék pénteken. Az Origo információi szerint Szepessy Zsoltot, Monok korábbi, 2006 és 2010 között regnáló polgármesterét, az Összefogás Párt elnökét tartóztatták le, amit Futó Barnabás, a volt politikus ügyvédje meg is erősített a hírportálnak. A nyomozási bíró üzletszerűen elkövetett, befolyással üzérkedés és más bűncselekmény miatt rendelte el az őrizetben lévő gyanúsítottak előzetes letartóztatását, amelynek határideje október 11-e.
A gyanú szerint Szepessy 2013 elején ismerkedett meg két ukrán állampolgárral, akikkel megállapodott abban, hogy hivatali kapcsolatai révén segít a magyar állampolgárság kedvezményes honosítás útján való megszerzésében olyan ukránoknak, akik egyébként törvényesen nem kaphatnák meg az állampolgárságot.
Az „ügyintézésért” a volt politikus személyenként átlagosan ezer eurót kért. Az ukránok feladata volt felkutatni azokat, akik szerettek volna magyar állampolgárságot szerezni, és ők szállították a honosításhoz szükséges iratokat is. Az élettárs és fia rendszeresen segédkezett a pénz és az iratok átvételében. A három elkövető hatszáz ukrán honosítását intézte, és tevékenységükkel körülbelül kétszázmillió forintot szereztek meg.