A rajt szeptember 17-én lesz, akkor teszik közzé az „Előzd meg a jövőd!” kihívást – írták, hozzátéve: ennek szövege azokat az egyszerűen megvalósítható teendőket fogja tartalmazni, amelyeket ha beépítünk a mindennapjainkba, akkor tovább élhetünk egészségesen. Ez lesz a staféta is, amelyet a futás során érintett nagyobb települések vezetőinek adnak át.
A 16 napos futást egészségnapok, sportrendezvények, iskolai felvilágosító órák kísérik – közölték.
A távot egészségfejlesztők az egészségügyben dolgozókkal közösen fogják teljesíteni váltóban, tematikus napok mentén. Például a mozgás, véradás, táplálkozás, drog, alkohol, dohányzás, szűrés, szív- és érrendszeri betegségek, lelki egészség témák jegyében futnak egy-egy napot.
Az esemény fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a futásba bekapcsolódik több államtitkár is, így a rajt pillanatában is ott lesz és fut Novák Katalin család – és ifjúságügyi államtitkár, míg Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár Berettyóújfaluban, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár pedig a győri állomáson csatlakozik. A köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita pedig vért ad majd Miskolcon, a véradás fontosságáról szóló napon.
Az intézet felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon 10 percenként meghal valaki az egészségtelen táplálkozás, 21 percenként a dohányzás és 35 percenként a mozgásszegény életmód miatt. Felmérések szerint Európában a magyarok a legkövérebbek, a világon a legboldogtalanabbak, dobogós helyen állunk az alkoholfogyasztásban is. A tízmilliós Magyarország így évente 1,7 millió egészséges életévet veszít el. Ez azt jelenti, hogy olyan betegségekbe halunk bele, amelyeket jórészt mi okozunk magunknak azzal, ahogyan élünk – áll a közleményben.
A futáshoz az utolsó napon, október 2-án csatlakozhat bárki, aki szeretne futni magáért egy kört.