– A Szent István Egyetem (SZIE) vezetői azon fognak dolgozni, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) budai campusát érintő integráció zökkenőmentesen történjen meg. Az egyetem elfogadja és támogatja a miniszteri bejelentést, azaz a BCE három budai karának csatlakozását – fogalmazott Tőzsér János, a SZIE rektora. A SZIE szenátusa egyhangúlag támogatta az átszervezést érintő három államtitkársági javaslatot: az Állatorvos-tudományi Kar önálló intézménnyé történő alakítását, a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusán működő három kar SZIE-hez és az Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Eszterházy Károly Főiskolához való csatlakozását. A budai campusa esetében a rektor szerint a SZIE eddigi tevékenységével szorosan összefüggő karokról van szó, ezért is támogatták az egyesülést. – Meg lehet találni az eddigi SZIE-s karok és a budai karok kapcsolódási pontjait. Eddig is volt példa az intézmények közötti együttműködésre, de ezek elsősorban kétoldalú kapcsolatokra épülő, kutatási, doktoranduszképzésbeli együttműködések voltak. Szervezett keretek között ugyanakkor viszonylag kevés kapcsolat volt a két intézmény között – indokolta Tőzsér János az egyesülést.
Az elmúlt években a SZIE-n belül a karok között nagyon erős kooperáció alakult ki, mivel az az alapelv, hogy az egyetemi célokhoz kell igazítaniuk a karoknak is a saját elképzeléseiket. A rektor ismételten megerősítette, hogy a budai karok változatlanul megmaradnak önálló egységként, az egyetem nem tervez változásokat ezen a téren. Ha a karok közti hatékony együttműködési formák kialakulnak, az már nagy előrelépést jelent az integráció felé. Az integráció előnye lesz, hogy a hallgatók olyan kurzusokat is felvehetnek, amelyeket ilyen jellegű kapcsolat híján, korábban nem.
A budai ingatlannal kapcsolatos félelmekre reagálva Tőzsér János elmondta, hogy 2002-ben a 10 karú SZIE szenátusa teljes egyetértésben elfogadott egy hosszú távú intézményfejlesztési tervet, amelyben komoly forrást irányoztak elő a budai campusra is. Egy hasonló dokumentumot most is el kell készíteni, amelyre akkor lesz lehetőség, ha megismerik a három kar anyagi helyzetét, lehetőségeit. Tőzsér János kifejtette, hogy a nyári, integrációt előnyben részesítő munkaanyagban hangsúlyt helyeztek a fejlesztésekre, nemcsak a budai, hanem az összes kar esetében. Kiemelte, hogy nem a karok feje fölött, hanem velük együtt kell dönteni a kérdésekben, ezért számítanak a csatlakozó karok ötleteire, gondolataira is.
– A budai karok hallgatói a feltételeikre megkapták mind az államtitkárság, mind a SZIE garanciáit. A fenntartónak szándékában áll forrást biztosítani a fejlesztésekre, amennyiben azokat meg tudja az egyetem indokolni – jelentette ki Tőzsér János.
A várható finanszírozási helyzetről a rektor kifejtette, hogy az agrárszakok esetében az egy hallgatóra jutó támogatás összege az elmúlt nyolc évben csökkent, noha gyakorlatigényes képzésekről van szó. Javaslatot is tettek a normatíva emelésére, amelyet az államtitkárság is támogat. A racionálisabb működés érdekében meg kell nézni, hol vannak olyan, eddig szakonként külön tanított tárgyak, amelyeket egységesíteni lehetne. Olyan pályázatokat akarnak elnyerni, amelyek bevételt hozó produktumot teremtenek. Az így befolyó többletforrást a fejlesztésekre használnák fel. A konvergenciarégióban is vannak campusai a SZIE-nek, ennek köszönhetően uniós pályázatokba is be tudnak majd kapcsolódni a budai karok szakemberei – utalt a lehetőségekre Tőzsér.
Az integrációnak köszönhetően a SZIE összes hallgatójának bővülnek a lehetőségei. Nagy Dániel, a SZIE hallgatói önkormányzatának vezetője elmondta, hogy a budai karokon tudomása szerint nem a választott hallgatói önkormányzatok szervezték az akciókat. Nagyon szomorúnak tartja, hogy a tiltakozások során gyakran nem a szakmai érvek kerültek elő, hanem olyan valótlanságok, amelyeket nem a hallgatók találtak ki, és rossz színben tüntetik fel a Szent István Egyetemet.
Tőzsér János a múlt heti tiltakozások kapcsán közölte: az egyetem minden polgárát sértették a SZIE képzéseinek minőségére vonatkozó negatív kijelentések, ezért ezúton is köszöni mindenkinek a türelmét. Hozzátette: részéről lezártnak tekinti az ügyet, most már előre kell nézni. Csak az erőforrások koncentrációjával lehetséges tovább erősíteni a regionális agrárképzést. Mint hangsúlyozta, egy egyetemet elsősorban a tudományos teljesítménye alapján ítélnek meg, s ebből a szempontból is érdemes megvizsgálni a képzések minőségét. Példaként említette többek között a University Ranking by Academic Performance augusztus elején megjelent rangsorát, melyben a világ kétezer legjobb felsőoktatási intézménye között a SZIE és a BCE is szerepel, a SZIE az 1496., míg a BCE az 1727. helyen. Emellett a SZIE tudományos tevékenységét mutatja, hogy 2013-ban az Állatorvos-tudományi Kar a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karral együtt elnyerte a „Kutató Kar” minősítést. Az elnyert cím értékét az is növeli, hogy az országosan több mint 160 egyetemi és főiskolai fakultás közül mindössze négyet – köztük a SZIE két karát – érdemesítettek erre.
A SZIE vezetői teljesen nyitottak az integráció sikeres megvalósítására. A hagyományok megőrzése mellett új értékek teremtésére is mód nyílik, a rektor példaként hozta fel, hogy igény esetén új szakok indítására is lesz lehetőség. Markó Balázs, az Ybl Miklós Építéstudományi Kar dékánja kiemelte, hogy vannak az egyetem érdekénél magasabb szempontok is, amelyeket mindenkinek figyelembe kell vennie. Ezek közé tartozik a tiszta föld, levegő és víz biztosítása, a hazai vidék, az agrárium fejlesztése.