Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a strukturális átalakítást az alapszervezetek által delegált tagok 82 százalékos többséggel hagyták jóvá. A változás abban áll, hogy az elnök és a hat alelnök mellé bejött egy elnökhelyettesi tisztség – magyarázta.
A szóvivő további lényeges döntésként számolt be arról, hogy megmarad az elnöki vétó intézménye; ezt ugyancsak nagy többséggel döntötték el.
Mirkóczki Ádám jelezte: két hét múlva, május 12-én megtörténik a tisztújítás is. Ezt a kongresszust a napokban írják ki, és onnantól a Jobbik bármely tagja szándéknyilatkozatot tehet az indulásra.
Az ellenzéki pártban kétévente esedékes a tisztújítás. Hivatalos elnök-jelölt az lehet, akit az alapszervezetek legalább 20 százaléka támogat. Az alelnök-jelöltséghez pedig 10 százalékos a küszöb az alapszabály szerint.
KONGRESSZUST TART A JOBBIK, HOGY RENDET TUDJON TENNI
A Jobbik mai kongresszusán kiderül, hogy a delegáltak milyen vezetési rendszert szeretnének a jövőben. A végeredmény alapján az is megjósolható, hogy májusban az elnökség által támogatott, Vona Gábor örökségéhez hű Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton párosa vagy Toroczkai László esélyesebb-e a párt élére.