A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) hosszú évek óta elkötelezett a szakember-utánpótlásban és a tehetséggondozásban, már negyedik éve rendezi meg idén október elejétől november végéig a szektorhoz kapcsolódó foglalkozások népszerűsítésére életre hívott Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztivált és a középiskolások megvalósított ötleteit felvonultató Működj! pályázatot.
– A fesztivál fő célja, hogy a műszaki szakközépiskolák és a regionálisan jelen lévő cégek együtt tudjanak bemutatkozni a pályaválasztó fiataloknak annak érdekében, hogy megismerjék a műszaki pálya izgalmas világát – mondta el Günthner Attila, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület irodavezetője. Ismertetése szerint minden kiállítót arra kérnek, hogy élményeket hozzanak a gyerekeknek.
– Éppen ezért turnusokat szervezünk. Egy két és fél órás turnusban legfeljebb ötszáz gyereket fogadunk, így mindenki ki tudja próbálni azokat a dolgokat, amelyeket bemutatnak a kiállítók. A szakmákat ágazatonként találják meg nálunk a gyerekek, és ha valakinek nagyon tetszik valami, rögtön ott van a kiállítási sor (mi ezeket utcáknak nevezzük) végén, hogy melyik iskolában tudja mindezt megtanulni, és oda hogyan lehet bekerülni – hangsúlyozta Günthner Attila.
– Mindannyian azt látjuk, hogy nagy szükség van olyan szakemberekre, akik ügyesek a kétkezi munkában. Felnőtt viszont egy olyan generáció, amelyik nem tapasztalta meg ennek szépségét, így azt meg kell mutatni neki. Természetesen arra is van igény, hogy bemutassuk, milyen szakmák közül választhatnak – magyarázta a szakember, aki arról is szólt, hogy hat városban mutatják be a fiataloknak a műszaki pálya izgalmas világát, Budapesten kívül Miskolcon (október 10.), Pécsett (október 17.), Győrben (november 7.), Szegeden (november 14.) és Debrecenben (november 28.).

Leginkább 7–8. osztályos fiataloknak ajánlott a részvétel a szakmai rendezvényeken
Fotó: Kurucz Árpád
Kérdésünkre, hogy mit értenek élményközpontú kiállításon, Günthner Attila egy megtörtént esettel reagált.
– Az egyik standnál forrasztást lehetett kipróbálni elektromos pákával, és a kiállító észrevette, hogy egy kislány már régóta figyel, de nem mer odamenni. Miután kipróbálta a forrasztást, annak pontosságát a helyszínen egy diagnosztikai gép ellenőrizte. Esetében a kijelző száz százalékot mutatott. Amikor ezt meglátta, elsírta magát örömében – mesélte az MEE irodavezetője, aki hozzátette: bízni kell a gyerekekben, hagyni kell őket, hogy kipróbálják magukat.
Az irodavezető ismertetése szerint minden városban a helyi szakképzési centrumokkal közösen szervezik rendezvényüket, amelyek segítenek a regionális cégek megkeresésében is. – Egyértelmű visszaigazolást jelent, hogy egyre többen jelentkeznek szakképzésre azokból az iskolákból, amelyek megjelennek a rendezvényeinken – emelte ki Günthner Attila. Szólt arról is, hogy a célcsoportjuk elsősorban a 7–8. osztályos fiatalokból áll, de akár már 4. osztályosok számára is előnyös lehet a rendszeres részvétel.
– Természetesen szívesen látjuk a gimnazistákat is, akik még szintén pályaválasztás előtt állnak, de azoknak a diákoknak is kiváló lehetőség ez, akik már részt vesznek valamilyen szakképzésben. Már csak azért is, hiszen rendezvényeinken az adott régió cégei is jelen vannak, így remek lehetőség nyílik a kapcsolatépítésre is – fogalmazott az MEE irodavezetője.