Kriminálpszichológusok szerint a vádlottak egy részének gyakori védekezési formája, hogy úgy próbálják elkerülni tettükért a büntetést, hogy elmeháborodottnak tettetik magukat. Amennyiben az igazságügyi elme- és orvos szakértők is megállapítják, a vádlott elmeállapota befolyásolta abban, hogy felismerje tettének következményeit, a bíróság felmenti az illetőt, és elrendeli a kényszergyógykezelését.
Papp Lászlóra, a Teréz körúti robbantás vádlottjára is ez várhat, igaz, az eddigi két elmeorvosi vizsgálat beszámíthatónak és büntethetőnek találta a 25 éves fiatalembert. Pappot immár harmadszor is az Ideg- és Elmemegfigyelő Intézetbe (IEMI) szállították a börtönből. Ezúttal ismét a büntetés-végrehajtás (bv) vitette a fegyveresen őrzött egészségügyi intézetbe a vádlottat, hogy az egészségét megóvja.
Papp apja azt mondta a Bors című bulvárlapnak, hogy fia éhségsztrájkba kezdett, mivel azt gondolta: ételébe, italába mérgeket kevernek. A bv-nek törvény írja elő, hogy őrködniük kell a fogvatartottak egészsége felett is, ezért öt nap éhezés után az IEMI-be szállították Papp Lászlót. Itt amellett, hogy mesterségesen táplálhatják, ismét megvizsgálják majd az elmeállapotát.
A fiatalember a pere kezdete óta egyre furcsábban viselkedett. Kezdődött azzal, hogy a harmadik tárgyalási napon egyszerűen lefeküdt a padra, mondván, nem érdekli az egész cirkusz, különben is fáradt, nem hagyták aludni a börtönben. Március óta nincs ott a tárgyalásán, megtagadja a részvételt, mostanra pedig elhatalmasodni látszik rajta a depresszió, amellyel a szakemberek szerint is kétségtelenül küzd.

A vádlottat akár életfogytig tartó börtönre is ítélhetik
Fotó: Havran Zoltán
A nyomozás során megvizsgálták az elmeállapotát, majd március 31-én azután került ismét az IEMI-be, hogy dühöngeni kezdett, és megrongálta cellája berendezési tárgyait. Mindkét vizsgálat kimutatta Papp László viselkedészavarát, ám nem találtak olyan okot, ami kizárná a büntethetőségét.
Ráadásul a védelem indítványára felkért újabb szakértői csoport is ezt állapította meg, az igazságügyi toxikológusok pedig arra jutottak, hogy a vádlott nem kapott és valószínűleg nem is kap olyan gyógyszert vagy más szert, amely hatással lehetne a viselkedésére. Az édesapának azonban most is meggyőződése, hogy „vegyszerekkel” kezelik a fiát a börtönben és az IEMI-ben is, azért viselkedik olyan furcsán. Az apa egyébként biztos abban, hogy nem a fia a robbantó.
A vádat képviselő ügyész júniusban a perbeszédében a legsúlyosabb büntetést – életfogytig tartó szabadságvesztést – kért Papp Lászlóra. Kovacsics Gábor szerint a Fővárosi Törvényszéken tartó büntetőperben egyetlen olyan körülmény sem vetődött fel, amely más, enyhébb büntetést tenne lehetővé.
A két rendőr életveszélyes, illetve súlyos, valamint egy járókelő könnyebb sérülését okozó merényletért Papp Lászlót előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, robbanóanyaggal visszaéléssel és terrorcselekmény előkészületével vádolják. Ötödik (!) védője, Jován László augusztus 29-én mondja el a perbeszédét.