Elkészült a kórházi fertőzések megelőzéséről szóló miniszteri rendelet – jelentette be Kásler Miklós tegnap a Semmelweis-napi központi ünnepségen. Az emberi erőforrások minisztere azt ígérte, a dokumentum az egyeztetések után, néhány napon belül részleteiben is megismerhető lesz.
– A rendelet kitér arra, hogyan lehet a kórházi fertőzéseket tartalmazó regisztereket elkészíteni, és a kórházi fertőzések megelőzését kontrollálni. A témában komplex cselekvési programot készítettek elő: kidolgozták az elméletet, a gyakorlatba való átültetést, azt, hogy ezzel kapcsolatban mi a feladata a kórházaknak és a tisztiorvosi hivatalnak – számolt be Kásler Miklós.
Az ünnepségen a miniszter arra emlékeztetett, hogy Semmelweis Ignác motivációja az igazság, a hit és az erkölcs volt, gondolkodásának és munkásságának középpontjában az emberi élet feltétlen tisztelete, az élet megóvása, megmentése állt.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága a rendelettel párhuzamosan kampányt is indított, amelyben a kézmosás fontosságára hívják fel a figyelmet, ugyancsak a kórházi fertőzések megelőzése érdekében. A Semmelweis-emlékévhez kapcsolódó Moss kezet! jelmondatú kampány július 1-jén kezdődött és a hónap közepéig tart.

A Semmelweis-emlékévhez kapcsolódva vasárnap kezdődött a Moss kezet! kampány
Fotó: Kurucz Árpád
„Halaszthatatlan kérdés a kórházi fertőzések megelőzése annak ellenére, hogy Magyarországon az elmúlt években határozott javulást sikerült elérni ezen a területen, nemzetközi összehasonlításban is egyre jobb helyen szerepel az ország” – közölte az államtitkárság. Hozzátették, Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár hivatalba lépése óta az egyik fontos céljának tartja, hogy kiemelt betegbiztonsági kérdésként kezeljék a fertőzések megelőzését minden kórházban.
A kampányt az államtitkárság a Jobbulást! Alapítvánnyal együttműködésben és a JCDecaux vállalat támogatásával valósítja meg. A cég száz citylight-felületet ajánlott fel a fertőzésmegelőzéssel kapcsolatos figyelemfelhívásra – közölte az Emmi egészségügyért felelős államtitkársága.
Mint arról lapunk is beszámolt, korábban az Emmi, a Jobbulást! Alapítvány és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) összefogásában több kórházban megnövelték a kézfertőtlenítők számát, elsőként az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, kétmillió forint értékben. Újítás, hogy a kórtermekben mostantól a betegágyak végére is felszerelnek kézfertőtlenítőket, hogy közvetlenül az ellátás helyén gyorsabban és egyszerűbben tudjanak fertőtleníteni az orvosok és ápolók. A betegeknek a mosdókba és a kórtermekbe került fali adagolók könnyítik meg a szappanos és fertőtlenítő kézmosást.
Ledia Lazeri, a WHO magyarországi irodájának vezetője ennek kapcsán emlékeztetett, a 200 éve született Semmelweis Ignác fedezte fel, hogy a kézfertőtlenítéssel megakadályozhatók az orvosok kezén terjedő fertőzések a szülészeti osztályokon, ő adta a világnak ezt az egyszerű, mégis hatékony módszert. Hozzátette: a szepszis, vagyis a vérmérgezés – amely a WHO idei kongresszusának fókuszában volt – különösen nagy kockázatot jelent a várandós nők, az újszülöttek, az idősek és a krónikus betegek számára, de megfelelő kézhigiénés intézkedésekkel ez is megelőzhető.