Az egyik ilyen esélyes Kunhalmi Ágnes, aki az Informátor stábjának kifejtette: a bal- és demokratikus oldal teljesen szétesett, az MSZP pedig még ketté is szakadt. Az MSZP országgyűlési képviselője szerint az az egyetlen megoldás, ha az MSZP lesz a baloldal motorja. Kunhalmi Ágnes szavaiból egyértelműen kiderül, ő akár még Gyurcsány Ferenccel is szövetkezne. Szanyi Tibor szerint azonban Kunhalmi nem lenne jó elnök, bezzeg ő!
További jelentkezők között van Bródy Gábor az MSZP belvárosi szervezetének elnökségi tagja, Mesterházi Attila és Tóth Bertalan frakcióvezető is.
A választást követő vereség után az ellenzék ott folytatja, ahol abbahagyta.
Külön frakcióként ül be a parlamentbe a – kampányban még együttműködő – Párbeszéd és MSZP szövetség. Ez ugyanis évi 135 millió forint plusz közpénzt jelent. Az ellenzéki matek azonban úgy tűnik, most sem jön össze, hiszen Bősz Anett úgy döntött, hogy mégsem akar a Párbeszéd frakciójának a tagja lenni. Szerinte ugyanis a pártban nem biztosítottak a liberális értékek.
Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa szerint az MSZP jelenlegi formájában nagy valószínűséggel nem fog fennmaradni, és 2022-ben más név alatt, más vezetőkkel fognak majd nekifutni a választásoknak.
A teljes adás IDE KATTINTVA tekinthető meg.