A rendőrség tájékoztatása szerint társát csak tanúként hallgatták ki, ellene egyelőre nem indult eljárás. A két személy június elején a budapesti Határ úti aluljáróban minden ok nélkül kezdett el kötekedni a járókelőkkel, majd egy villamospótló autóbuszon egy nőt zaklatni kezdtek. Az eset láttán egy férfi a hölgy védelmére kelt, akit kiütöttek. A nagydarab garázda, T. Gábor és a nála kisebb termetű társa egy másik buszon tovább folytatta a provokációt, ahol szintén tettlegességig fajult a dolog: akkor két férfit és egy nőt vettek célba. Az utasok közül csak ketten léptek fel a dühöngőkkel szemben, Bács Péter színész és egy másik férfi.

Bács Péter vállalta a nyílt fellépést a randalírozókkal szemben
A színész néhány napja vallomást tett a rendőrségen. Az eset után azt mondta: előbb próbálta nyugodtan kezelni a helyzetet és rászólt a randalírozókra, ám hiába. – A két srácot bántalmazták és a hölgynek beszólogattak. Ekkor léptem oda és normális hangnemben mondtam nekik, hogy fejezzék be, szálljanak le, és ebből dulakodás lett – nyilatkozta a színész a Magyar Televíziónak. Kiderült: az ő testi épsége is csak azon múlt, hogy 15 éve kickbokszol, így a kötekedőket lerúgta a buszról, és ott folytatódott tovább a verekedés.
A színész védelmére kelt egy másik fiatal, aki súlyosan megsérült. Az egyetemistát jelenleg is kórházban ápolják szilánkos arccsonttöréssel. A vandálok végül elmenekültek a helyszínről. A szemtanúk szerint bódult állapotban voltak, feltehetően valamilyen kábítószer hatása alatt álltak.
A verekedéssel végződő esetek száma igen magas a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság éves jelentése szerint tavaly több mint 2600 esetben intézkedtek a hatóságok garázdaság ügyében, míg 1237 alkalommal súlyos testi sértés miatt indult eljárás.