Uniós tisztségviselők számoltak be arról, hogy a bizottság úgynevezett hivatalos felszólító levelet küld a magyar kormánynak, és ezzel megindul az eljárás a júniusban elfogadott jogszabály és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás ügyében, amelyet több szempontból is aggályosnak találtak a testület szakértői.
A magyar hatóságoknak várhatóan egy vagy két hónapjuk lesz arra, hogy válaszoljanak az ismertetett kifogásokra. Ha a levélre nem érkezik válasz, vagy nem tekinthető kielégítőnek, akkor az Európai Bizottság dönthet úgy, hogy a jogsértési eljárás következő lépéseként úgynevezett indoklással ellátott véleményt küld Budapestnek, ezt követően szükség esetén az Európai Bíróság elé vihetik az ügyet.
A bizottság egyik szóvivője korábban azt hangsúlyozta, hogy figyelembe fogják venni a Velencei Bizottság értékelését is. Az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete a törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására szólított fel, rámutatva, hogy azok súlyosan akadályozzák a törvényesen működő civil szervezetek tevékenységét.

Civil szervezet munkatársai segítenek egy migránsnak. Teljes az összhang Brüsszellel
Fotó: REUTERS/Darrin Zammit Lupi
A kormány indoklása szerint az újabb alaptörvény-módosítás célja, hogy megvédje Magyarország nemzeti szuverenitását, és megtiltsa idegen népesség betelepítését az országba, a Stop, Soros! törvénycsomag pedig büntethetővé teszi az illegális bevándorlás elősegítését és szervezését.
– Brüsszel már megint Sorost védi, és nem először próbál nyomást gyakorolni hazánkra a Soros-hálózat érdekében. Ez is jelzi, hogy a brüsszeli testület erősen a Soros-hálózat befolyása alatt áll – reagált a hírre Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a keddi sajtótájékoztatón.
Hozzátette: a Soros-hálózat és a vele szövetséges brüsszeli politikusok még mindig azon dolgoznak, hogy politikai és pénzügyi spekulációk segítségével migránsokkal árasszák el Európát.
– Mi kitartunk amellett, hogy nem leszünk bevándorlóország, és nem tudjuk elfogadni, ha valaki nyíltan, a magyar és az uniós törvények kijátszására buzdítja a migránsokat – fogalmazott.
A június végén elfogadott Stop, Soros! törvénycsomag hatékony védelmet nyújt Magyarországnak, hogy fel tudjon lépni azokkal szemben, akik az illegális bevándorlást szervezik, pénzelik, és végső soron a törvények kijátszására biztatják, tanítják a migránsokat, és eredményesen meg tudják védeni az országot tőlük. A Stop, Soros! törvénycsomag értelmében bűncselekménynek minősül az illegális bevándorlás szervezése, amelyet alaphelyzetben elzárással, súlyosabb esetben pedig akár börtönnel vagy kitiltással büntetnek.
Bajkai István, az igazságügyi bizottság fideszes tagja a törvénycsomag megszavazása után azt mondta, hogy számítanak további külföldi támadásokra, mivel Soros György és emberei változatlanul arra törekednek, hogy lejárassák Magyarországot, nemzetközi fórumokon is fellépjenek ellene.

A hazai ellenzék után már nemzetközi fórumokon is támadják a nemrégiben elfogadott törvényt
Fotó: Havran Zoltán
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hírre reagálva kijelentette: „Megszokhattuk, hogy Brüsszellel szemben mi védjük Európa érdekét (…) és az európai emberek biztonságát, így van ez most is.” Veszélyt hozott Európára Brüsszel migrációs politikája, amelynek az egyik következménye éppen az, hogy az elmúlt három és fél évben 29 jelentős terrortámadás történt Európában, amelyeket migrációs hátterű emberek követtek el – tette hozzá.
Magyarország ezzel szemben biztonsági kérdésként tekint a migrációra – jelentette ki, közölve: a kormány vállalja az eljárással járó vitákat, a jogi harcot, és meg fogja védeni a Stop, Soros! törvényt, azon keresztül pedig a magyar emberek biztonságát is.
Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat a Stop, Soros! törvénycsomag miatt Magyarországgal szemben, Kanász Máté, az LMP szóvivője közölte: a legkisebb baj az eljárás kilátásba helyezése a jogszabály miatt, amely az LMP szerint alaptörvényt sért, alkalmas a gyűlöletkeltésre és a civilek vegzálására.
Jelentős támogatás
A kormány továbbra is elkötelezett az ország, a nemzeti szuverenitás védelme és a keresztény kultúra megőrzése mellett, ezért jelentősen növelik a közbiztonság megerősítéséhez, a határvédelemhez és az illegális migráció elleni hatékony küzdelemhez szükséges forrásokat. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk: 2019-ben összesen 350,5 milliárd forint jut közbiztonságra, és jelentősen növelik a rendőrség költségvetését, aminek így mintegy 12,5 milliárd forinttal több áll majd rendelkezésére. Határvédelmi és felderítési feladatokra 15,7 milliárd forint többlettámogatást különítettek el, míg a terrorellenes intézkedésekhez kapcsolódó feladatoknál 25 milliárd forinttal számolnak. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal működésére csaknem 9,5 milliárd forintot szánnak, a katasztrófavédelem működésére és fejlesztésére pedig több mint 77 milliárd forintot fordítanak majd. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a magyarok biztonsága érdekében tovább kell növelni a közbiztonságra és a határvédelemre fordított forrásokat. Közlése szerint az erős törvényi felhatalmazás azért szükséges, mert folyamatos az Európát sújtó tömeges bevándorlás, és a Soros-hálózat, valamint a brüsszeli bevándorláspárti politika továbbra is migránsokkal próbálja elárasztani a kontinenst, a balkáni útvonalon pedig már kritikus a helyzet.