Egyre húzódik a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatához kapcsolódó, botrányos végű Egymásért Egy-Másért Alapítvány egyik kulcsfigurája, Jakubinyi Róbert ellen adócsalás, sikkasztás és csempészet miatt indult büntetőper. Ebben az ügyben a vád szerinti bűncselekményeket 2005–2007 között követte el, ám több mint egy évtized után sincs még elsőfokú ítélet sem a férfi ellen. A jelenlegi állás szerint még az sem tisztázott, hogy melyik bíróság járjon el az ügyben.
A vád szerint a titkosszolgálati kapcsolatairól is ismert Jakubinyi a csempészést az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) jogászainak jóváhagyásával követte el. Társaival együtt 2005 augusztusa és 2007 februárja között 59 esetben a belföldi forgalomba bocsátott ázsiai importáruk után nem fizették meg a közterheket, több mint egymilliárd forinttal csökkentve az adóbevételeket. Jakubinyit azzal is vádolják, hogy az ő utasítására az alapítvány házipénztárából csaknem egymilliárd forintot vettek ki, ami hozzá került, ám a pénzt nem az alapítvány, hanem a saját céljaira fordította.
Idén január 30-án perelőkészítő üléssel, a Fővárosi Törvényszéken kezdődött meg a férfi bírósági elszámoltatása, amit a közvéleménynek meglepetést okozva gyorsan zárttá is tettek, mondván: titkos információk hangozhatnak el a tárgyaláson, lévén az összefügg Jakubinyi másik ügyével, amelyben volt titkosszolgálati vezetők megvesztegetésével vádolják. Ez utóbbi ügy is évek óta tart már. Négy éve még a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsán indult, hogy aztán 2015. április 8-án elölről kezdődjön a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsán, ahol újabb két év múlva, 2017 őszén született meg az elmarasztaló elsőfokú ítélet.
Eszerint Galambos Lajost, a Gyurcsány-kormány elhárításának volt főigazgatóját folytatólagosan elkövetett vesztegetés és államtitoksértés miatt a börtön mellett nyolc évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, valamint 150 millió forint vagyonelkobzásra is ítélték. Jakubinyi Róbertet kétrendbeli folytatólagos vesztegetés miatt négy év börtönre ítélték, valamint öt évre eltiltották a közügyektől. Másodfokon azonban formai hibák miatt megsemmisítették az ítéletet, és visszaadták ismét első fokra ugyanoda, Kaposvárra.

A férfi ellen adócsalás, sikkasztás és csempészet miatt indult eljárás
Fotó: Havran Zoltán
A Fővárosi Törvényszéken időközben megakadt Jakubinyi alapítványi csempészeti ügye, a törvényszék szeptember 18-án átküldte a Kaposvári Törvényszéknek az iratokat, javasolva, hogy egyesítsék ezt az ügyet Jakubinyi és a volt titkosszolgálati vezetők vesztegetési ügyével, mivel a két ügy szorosan összefügg. A vesztegetési ügy titkosított, így csak sajtóhírekre tudunk hagyatkozni.
Eszerint Jakubinyi megvesztegette Galambost és Gyarmatit 150, illetve 100 millió forinttal, hogy cserébe elsimítsák az ügyeit. Gyarmati egyébként tényleges elhárítóként volt tagja a botrányos alapítvány kuratóriumának, ahova Galambos a leváltása után szintén bekerült. A Magyar Idők értesülése szerint a két ügy egyesítésére nem kerül sor, az iratok vélhetően lapunk megjelenése napján visszaérkeznek a Fővárosi Törvényszékre. Így Jakubinyi két ügye közül egyik sincs kitűzve, a jogerős ítéletekre pedig akár évek múlva kerülhet csak sor.
Jakubinyi harmadik, a Pintér Sándor belügyminiszter lejáratását célzó ügyében jelenlegi állás szerint van nem jogerős, elsőfokú ítélet, egy évet kapott a Budai Központi Kerületi Bíróságon. Az ítélet szerint a vádlott a belügyminiszterrel kapcsolatos dokumentumokat akart az alvilágban szintén jól ismert Tanyi Györggyel külföldre juttatni, hogy lejárassák Pintért.