Elfogadta az Állami Számvevőszék az LMP pontosított intézkedési tervét, amelynek végrehajtása hozzájárul ahhoz, hogy az LMP a jövőben a jogszabályok betartásával gazdálkodjon – közölte a számvevőszék szerdán. Mint ismeretes: az ÁSZ január 11-én hozta nyilvánosságra az LMP 2015–2016. évi gazdálkodásának törvényességéről készült jelentését, és az ellenőrzés megállapításai alapján tíz javaslatot fogalmazott meg a párt elnökének.
Az LMP kiegészített intézkedési tervéről az ÁSZ megállapította, hogy az abban meghatározott feladatok már alkalmasak a feltárt szabálytalanságok kijavítására, így elfogadták azt. Az ÁSZ már bejelentette, hogy elfogadta a DK és a Párbeszéd intézkedési tervét, az MSZP, az Együtt és a Liberálisok intézkedési tervét pedig már áprilisban megfelelőnek találta. A Jobbik Magyarországért Mozgalom intézkedési terve azonban az ÁSZ szerint továbbra sem megfelelő, így megkezdte a párt költségvetési támogatása felfüggesztésének előkészítését.
A pártok és alapítványaik gazdálkodására jövőre egyébként mintegy 3,8 milliárd forintot biztosít a központi büdzsé a szerdán benyújtott költségvetési törvényjavaslat alapján. A Fidesz esetében ez több mint 90 millió forint emelkedést jelent, míg a Jobbiknál 34 millió, az LMP-nél 44 millió, a KDNP-nél 27 millió, a DK-nál pedig 75 millió forint a forrásbővülés az idei évre biztosított pénzhez képest.