A gyerekek harmadát-felét csupán igazolásért viszik el a házi gyermekorvosokhoz, különösen a novembertől márciusig tartó időszakban. A legtöbb iskolában jelenlegi ugyanis a szülők félévente csak három nap távollétet igazolhatnak gyermeküknek, ennél hosszabb időt csak a szülő írásbeli kérelmére, az iskola előzetes engedélyével vagy orvos által igazoltan hiányozhat egy gyerek.
A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete (HGYE) szerint azonban a szabályozás életszerűtlen. Mint elnökük, Póta György példaként felhozta, lehetnek olyan, előre nem látható élethelyzetek (például egy haláleset, egy utazási lehetőség), amelyek miatt a gyermek nem kérhető előre ki az iskolából. Ezeket az alkalmakat ma ugyanúgy a háziorvosok kénytelenek igazolni, mint azokat a gyorsan lezajló, egy-két napig tartó betegségeket, amelyek miatt amúgy a szülő fel sem keresné az orvost, mert saját hatáskörben, például recept nélkül kapható gyógyszerekkel, teával, pihentetéssel meg tudja oldani a problémát. Ehhez képest a valóban beteg gyerekekkel egy légtérben ülve, sokszor a saját szabadsága terhére vagy a nagyszülőket igénybe véve kénytelen a szülő beülni a háziorvosi váróba, egyetlen igazolásért.

Csökkentenék az orvos–beteg találkozások számát
A HGYE szerint egy könnyebb lefolyású, orvosi vizsgálatot nem igénylő megbetegedés esetén meg kellene engedni, hogy a szülő felelősen igazolhassa a gyermek hiányzását. Ez már csak azért is logikus lenne, hiszen – mint Póta György rámutatott – a szülők egyébként teljes felhatalmazással rendelkeznek a gyermek orvosi kezelését illetően. Ezért azt javasolják, hogy a szülők számára álljon rendelkezésre egy általuk igazolható időkeret, ami akár 15 nap is lehet oktatási évenként. Így nagymértékben csökkenthető lenne a felesleges orvos–beteg találkozások száma – magyarázta. – Ha egy szülőtől elvárjuk, hogy felismerje, ha gyermeke nem egészséges, úgy természetesnek tarthatjuk, hogy a panaszmentességét is képes igazolni – hangsúlyozta az elnök.
Mint mondta, bár javaslatukat már korábban eljuttatták a szaktárcához, eddig nem kaptak visszajelzést. Bíznak azonban abban, hogy kezdeményezésük végül ugyanúgy kedvező fogadtatásra talál, mint 2012-ben a táborozással kapcsolatos indítványuk. Mint emlékezetes, azelőtt a nyári táboroztatáshoz is igazolást kellett kiállítaniuk a háziorvosoknak arról, hogy a gyermek egészséges, de öt éve a szülő is nyilatkozhat erről. Póta György szerint ez is megerősíti az „egészséges, közösségbe mehet” igazolások értelmetlenségét.
Fókuszban az egészség Összesen 13 milliárd forintra lehet pályázni alapellátás-fejlesztés és népegészségügyi szolgáltatások fejlesztése témakörében – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, tulajdonképpen két pályázatról van szó, az egyikkel a praxisközösségek létrehozását szeretnék ösztönözni, a másikkal pedig az egészségfejlesztési irodák létrehozását, működését támogatják. Schanda Tamás uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár hozzátette: az előbbire 7,1 milliárd forint áll rendelkezésre, az egyenként maximum 150 millió forintos támogatás személyre szabott életmód-tanácsadásra, egészségügyi felvilágosításra, a szűrések népszerűsítésére, a lakosság egészségügyi állapotának felmérésére és a szakmai képzésre fordítható. A népegészségügyi kapacitás fejlesztésére 6,26 milliárd forint áll rendelkezésre.