– Leverték a kapuról a lakatot, valakik bementek a volt szociális ellátó elhagyott épületébe – mutat az ingatlan bejáratára Molnár Csaba, a Pécsi Közterület-felügyelet munkatársa, aki kollégájával, Felhoffer Frigyessel együtt ezen az estén is a város forgalmasabb, illetve a törvénysértések szempontjából veszélyeztetettebb tereit, utcáit ellenőrzi. Óvatosan belépnek a létesítmény területére, és ahogy haladnak előre, a félhomályban először egy fregoli körvonala rajzolódik ki, amin nadrágok „száradnak” a szemerkélő esőben.
Néhány méterrel arrébb egy elhagyott garázst találnak, ahol valakik több fekhelyet alakítottak ki, így lassan kiderül, hogy az épületet és annak udvarát hajléktalanok foglalták el. Ahogy körbenézünk, mindenhol elképesztően sok a szemét, helyenként emberi fekália nyomait is látni. Hasonló a helyzet az épületben, az ingatlan földszinti részét teljes egészében belakták az illetéktelenek. Akadt olyan „lakás”, amely három helyiségből áll, egyik szolgál vécéként, a mellette levő a hálószoba, az előtérben pedig nappal tartózkodnak a hajléktalanok. Ott legalább két köbméter szemét, főként PET-palack mellett egy szék és egy kis főzőalkalmatosság a berendezés.
A két közterület-felügyelő megegyezik abban, hogy mivel a hajléktalanok nincsenek az épületben, egy következő alkalommal vissza kell jönni, és rendet kell tenni az ingatlanban.
Járőrözésüket folytatva egy szabálytalanul várakozó autóst figyelmeztetnek. A sofőr először azzal védekezik, hogy a rendőrök sem szóltak neki, aztán mégis továbbáll. A közterület-felügyelők ezt követően a Páfrány utcai garázssort, majd több kisbolt környékét ellenőrzik, utóbbiak közelében a köztéri italozást próbálják megakadályozni.
Helyben szurikátáknak hívják ezeket a szabálysértőket, mert úgy működnek, mint a mongúzfélék. Míg a többség a háttérben iszogat, egyikük figyel, és próbálja leszerelni vagy legalább feltartóztatni a közterület-felügyelőket. Bár a pécsi Hősök tere és a szomszédos utcák este nem számítanak vendégcsalogató környéknek, ezúttal, talán a kiadós „közbiztonsági eső” miatt minden nyugodt; hasonlót tapasztalni a Csontváry sétányon is.
A Névtelen utca környékén azonban egy újabb hajléktalantanyára bukkannak a közterület-felügyelők. Az úttól alig húsz méterre álló bungalót a használója eszkábálta össze, a nagy szakállt viselő Tibi bácsi mosolyogva válaszolgat a szakemberek kérdéseire. Megígéri, hogy vigyáz a tüzeléssel és a cigarettával. – Világéletemben erre vágytam, csend és nyugalom van, ráadásul kiváló a kilátás – mondja búcsúzóul. Mire visszaérünk az autókhoz, befut Csabi, a közterület-felügyelők által jól ismert hajléktalan fiatalember is, aki Tibi bácsihoz jön aludni.
Felhívják a figyelmét, hogy keveset igyon, ne kiabáljon és kerülje a hígítót. Csaba mindent megígér, de azt hozzáteszi, hogy „néha egy kis hígító azért kell”. Közben a szemben levő, takaros ház lakója is kisétál az utcára, és arra kéri a közterület-felügyelőket, hogy számolják fel a hajléktalantanyát.
– Már így is többen járnak ide, drogoznak is – találtak már tűket a fűben –, és ha nem tesznek semmit, akkor a helyzet csak súlyosbodhat – fűzi hozzá.
A zord időjárás miatt nyugalom van a térfigyelőkamera-központban is, az éppen szolgálatban levő három közterület-felügyelő kitartóan nézi a rá bízott 18 kamerát, de nem lát semmi rendkívülit. Alig van ember az utcákon, tereken, csupán egy telefonját babráló, majd a földre leülő fiatalember kelti fel az érdeklődésüket, de ő sem tesz semmi jogszabályba ütközőt.
– Korábban már nagyon sok szabály- és törvénysértés felderítésében segítettünk, illegális hulladéklerakót, drogot használó fiatalokat, kerékpártolvajokat, rablókat, orvhorgászokat vagy éppen egy idős férfi bántalmazóit lepleztük le. A térfigyelő kamerák felvételeinek segítségével a közelmúltban sikerült azonosítanunk egy férfit, aki az egyik hajnalban, a Köztársaság térnél megtámadott egy színésznőt. Napokig szinte mindenki a kamerafelvételeket vizsgálta át, több száz órányi anyagot kellett átnézni, de két nap alatt meglett a tettes, mert sikerült egészen közeli arcfotót mutatnunk a rendőröknek – meséli az egyik térfigyelő központban szolgálatot teljesítő közterület-felügyelő. A kollégáival visszaemlékezik a meggyilkolt rendőrségi pszichológus, Bándy Kata esetére is, akinek a tragédia előtti mozgását körülbelül két kilométeren keresztül nyomon tudták követni, de a tettes nem volt a felvételen, őt más módon tudták beazonosítani.

Sok rendszám nélküli járművet kell elszállítani az utcákról
A nyugodt éjszaka után, délelőtt a pécsi felügyelet két munkatársa, Schumann Zsuzsanna és Méhn Tibor a közterületen szabálytalanul parkoló, üzemképtelen és roncsautók elszállításáról intézkedik. Eredetileg hét jármű adott volna munkát nekik, de az előző estére eggyel elállt a tulajdonosa. Az autókat egy vállalkozó közreműködésével egyesével emelik trélerre, majd elfuvarozzák a Verseny utcai telephelyre. – A program ebben az évben indult, mert azt tapasztaltuk, hogy nagyon sok rendszám nélküli, műszaki vizsgával nem rendelkező vagy forgalomból kivont jármű parkol hosszú ideje közterületen.
A szabályok szerint figyelmeztetik a tulajdonost, illetve – ha nem azonosítható be – az autón hagynak felszólítást, majd a 30 napos határidő lejártával elszállítják a járművet. A következő fél évben a költségek kifizetése után még elviheti a kocsit a tulajdonos, ellenkező esetben értékesítik – mondja el Méhn Tibor.
A mai akció során először egy Mitsubishi érkezik a Verseny utcai telepre, majd egy Suzuki és egy BMW következik. Utóbbi érdekessége, hogy tulajdonosa – aki korábban már másik két jármű miatt kapott felszólítást – ponyvával takarta le. A megviselt állapotú autón nincs rendszám, de a közterület-felügyelők biztosak benne, hogy a gazdája jelentkezni fog érte. – Eddig nem ez a legnagyobb fogás, egy Porsche 944-est is elszállítottunk már, de azt természetesen kiváltották – mondja Schumann Zsuzsanna. Miközben a BMW-t a trélerre emelik, megjelenik egy környékbeli férfi, aki újabb, régóta egy helyben parkoló autókat ajánl a közterület-felügyelők figyelmébe. Az ellenőrzés során kiderül, hogy az egyik járműnek, egy Suzukinak nincs érvényes műszaki vizsgája, sőt a forgalomból is kivonták. A szélvédőre kerül a figyelmeztetés, egy hónap múlva talán vele gazdagodik a Verseny utcai telep járműparkja.
A város szemei
Az 1984-ben alapított Pécsi Közterület-felügyeletnél jelenleg ötvennégyen dolgoznak: három gyepmester, kilenc adminisztrátor és 39 közterület-felügyelő, utóbbiak közül ketten mezőőri feladatokat látnak el. Emellett három megváltozott munkaképességű közszolgálati tisztviselő tartozik még hozzájuk – erről tájékoztat Märcz János, a felügyelet vezetője. Hozzáteszi: ők adják a térfigyelőkamera-központ operátorait is, ott három műszakban hárman dolgoznak. A város fontosabb tereit, utcáit összesen 54 kamera figyeli, ezek egy része régebbi, de vannak jó minőségű HD készülékek is. – A tervek szerint a jövőben egész Pécset látják majd kamerákkal, és az eszközöket is folyamatosan cserélik majd – teszi hozzá Märcz János. (B. A.)