– Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője nagyon kíváncsi arra, hogy mire is használhatók azok a merev szárnyú katonai szállító repülőgépek, amelyeket nemrég szerzett be a honvédség. Segítene elmagyarázni?
– Politikai indíttatású kérdésekkel nem foglalkoznék, de azt elmondhatom, hogy ezek a gépek nagyon fontosak a Magyar Honvédségnek. Az Airbus gépek beszerzésével egy új fejezethez érkeztünk, ami a haderő telepíthetőségét rendkívüli módon kitágította. Magyarán már nem okoz gondot a katonáink kitelepítése és visszaszállítása nagyobb távolságról sem. Ezek a gépek százhúsz főt tudnak szállítani egyszerre, fegyverrel és felszereléssel együtt.
– Több misszióban is szolgálnak a katonáink. Hol most a legmelegebb a helyzet? Hol lehet szükség leginkább ezekre a szállító repülőgépekre, hogy szükség esetén minél előbb evakuálni tudjuk a katonáinkat?
– Biztonságos misszió nincs. Van, ahol a közvetlen fenyegetés magasabb szintű, de egy missziós feladatvállalás mindig rendkívüli figyelmet, készültséget, végrehajtási pontosságot és fegyelmet igényel. Már akkor is felértékelődnek a szállító repülőgépeink, ha nem a legrosszabbra, sebesülésre, balesetre gondolunk, hanem csak egy betegségre. Ha valaki megbetegszik, akkor sem mindegy, hogy nyolc óra alatt hozzuk haza vagy órákon belül, úgy, hogy mellette folyamatos egészségügyi ellátást tudunk biztosítani, stabilan tudjuk tartani az állapotát.
– Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemrég említette, hogy növeljük a szerepvállalásunkat egyes NATO-missziókban, például Afganisztánban vagy Irakban. Hol bővítjük a külszolgálat létszámát, esetleg felszereltségét?
– Ha az elöljárók ezt megkövetelik, bővíthetjük a missziókat, olyan erőket és eszközöket juttatunk a műveleti területekre, amelyek a megváltozott feladatokhoz szükségesek. Ahogy ezzel kapcsolatban a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság feladatot kap, végre fogjuk hajtani.
– Irakban még mindig a kiképzés a fő feladatunk, vagyis a helyi pesmerga erők felkészítése, vagy végzünk más tevékenységet is?
– Az iraki misszióban továbbra is a kiképző-, valamint őrző-védő feladatok maradtak a középpontban.
– A különleges műveleti csoportjaink (köznyelven a kommandósok) főként Afganisztánban vannak külszolgálaton. Mit csinálnak a térségben, és mennyire elégedettek ezzel a NATO-ban?
– A különleges műveleti katonáink tevékenységéről részletesen nem beszélhetek, hiszen ez nem nyilvános információ. Azt azonban elmondhatom, hogy az ilyen csoportokban tevékenykedő katonáink képzettsége egyedülálló a régióban, és a felszerelésük is világszínvonalú. Az elmúlt években olyan sok tapasztalatot is szereztek a misszióban, ami szintén kuriózum. Ennek is köszönhető, hogy a NATO-ban nagyon elégedettek a tevékenységükkel, és számos elismerésben is részesültek.
– Afganisztánban azonban nemcsak ők szolgálnak, hanem a hagyományos erőink is. Ők mivel foglalkoznak?
– Mentorcsoportjaink és légitanácsadó-csoportjaink is vannak az ázsiai országban. Az ő feladataik is rendkívül fontosak, és legalább olyan színvonalon teljesítik ezeket, mint a különleges műveleti katonák. Van például egy biztosítószakaszunk, amely naponta kísér többnemzeti kötelékeket a bázisról ki és vissza, de az afgán haderő helikopterképességnek kialakításában és fenntartásában is nyújtunk segítséget egy mentorcsoporttal.
– Mit csinál a mentorcsoport?
– A határőrkötelékeket, illetve az afgán haderő kötelékeit segítik. Ez már egy kicsit más, mint a tanácsadás. Ez a feladat nem annyira közvetlen, a hadosztálytörzseknek adnak szakmai tanácsokat. Az afgán haderő már elérte azt a szintet, hogy önállóan is végrehajtson műveleteket, amiben segítségre szorul, az a műveletek megtervezése, a logisztika, a tűztámogatás összehangolása a szárazföldi, harci tevékenységgel.
– Hála istennek régóta nem hallottunk megsebesült, megsérült magyar missziós katonáról, pedig korábban sajnos előfordult ilyen a missziókban. A konvojkísérők vannak talán a legjobban kitéve ennek a veszélynek, hiszen Afganisztánban a katonai menetoszlopok csak egyetlen, jól megépített úton haladhatnak, de ezt rendszeresen meg is támadják a gerillák. Hogyan sikerült megőrizni a katonáink testi épségét az utóbbi időkben?
– Egyrészt vannak olyan eljárások, amelyek növelik a biztonságot, de rendszeresen használnak felderítőeszközöket is a katonák. A jól felkészített és felszerelt katona azonban önmagában is biztosíték lehet arra, hogy ne történjenek tragikus események. Ez elsősorban nem a szerencsén múlik, hanem a felkészültségen. Az altisztjeink mindennap foglalkoznak az egységekkel, karban tartják a tudásukat.
– Melyik misszió nehezebb? Az, ahol állandó készültségben élnek a katonák, vagy az, ahol kevesebb az esemény?
– Ezen már sokat gondolkodtunk mi, parancsnokok is. Ugyanis ahol magasabb a kockázat, ott az állomány figyelme is nagyobb. Egy olyan műveleti környezetben viszont, ahol esetleg ezek az ingerek alacsonyabbak, a parancsnokoknak sokkal nehezebb fenntartani az állandó figyelmet és koncentrációt. Ezért is mondom mindenkinek, hogy veszélytelen misszió nincsen.
– A koszovói sem egy veszélytelen misszió manapság: olyan híreket hallani, hogy vannak olyan települések, ahol nyíltan kitűzik az Iszlám Állam zászlaját. Mennyire változtatott ez a missziós feladatokon?
– Egy teljesen új feladatrendszerben veszünk részt a koszovói harcászati tartalék zászlóaljban. Ez azt jelenti, hogy a misszió teljes területén állandóan bevethető tartalék erőt kell képezni. Ez persze sokszor kiszámíthatatlan, és a feladatok is bonyolultak lehetnek. Előfordulhat például, hogy nem arra a feladatra készülnek a katonák, amelyet majd a helyszínre érkezve végre kell hajtaniuk. Ehhez azonban semmi olyan intézkedésre nem volt szükség, ami radikálisan megváltoztatta volna a felkészítést vagy a felszerelés összetételét.
– Korábban tömegmegmozdulásokra készültek az itteni békefenntartóink, jelenleg viszont terrorcselekmények is előfordulhatnak a térségben. Ez nem változtatta meg a felkészülést?
– Alapvetően nem. A tömegellenőrzési gyakorlatok mellett ugyanis a Balkánon szolgáló katonáink végrehajtották az összes felkészítést, ami az improvizált robbanóeszközök, vagyis az út menti pokolgépek elleni védekezéshez kell. Minden olyan kiképzésen részt vettek, amelyen az afganisztáni vagy az iraki misszióba induló katonák is. Ez persze kiegészült olyan speciális gyakorlatokkal, amik kifejezetten a Kfor-misszióhoz szükségesek.
– Nemrég Iron Cat néven volt egy hadgyakorlat, ahol a katonai búvárok is bemutatkoztak. Hogyan fejlesztették az utóbbi időkben ezt a képességet?
– Ma már a harci és a munkabúváraink is fel vannak szerelve olyan felszerelésekkel, modern ruhákkal, buborékmentes rendszerekkel, amelyek a legkorszerűbbek közé tartoznak. A felkészültségüket bizonyítja, hogy az Adriai-tengerbe hatvannyolc méter mélyre süllyedt Szent István csatahajó roncsára is emléktáblát helyeztek el, ahová rendszeresen merülnek. Egyébként hadd emlékeztessek arra mindenkit, hogy idén százhetven éves a magyar hadihajózás.
– A búvárok egy részének komoly feladata volt nemrég a tűzszerészmentésben is. Egy második világháborús bomba miatt le kellett zárni Buda belső részét, majd a búvárok segítségével emelték ki ezt a robbanótestet a Dunából.
– Az ön által említett esetben egy ezerkilós bombát kellett kiemelni, ami kilencméteres mélységben volt. A feladatot megnehezítette, hogy az áradóban lévő Duna rendkívül hordalékos volt. Gyakorlatilag a búvár tűzszerész nem látott semmit a bombatestből, csak tapogatva tudta rögzíteni rajta azokat az eszközöket, amelyekkel biztonságosan kiemelhető lett. A feladathoz kellett a merülő búvár tűzszerészen kívül mentőbúvár, egészségügyi személyzet és egy hajó is. Utóbbit borzasztóan nehéz volt az áradó vízben, ötven méterre a partról úgy lehorgonyozni, hogy egy biztonságos platformot nyújtson az elszállításhoz.
– Évente hány esethez riasztják a katonai tűzszerészeket?
– Összesen 1062 bejelentés érkezett augusztus 2-ig a tűzszerészügyeletre ebben az évben, ebből 271 alkalommal kellett soron kívül intézkedni. Az elmúlt 25 évben átlagosan évente 2500 bejelentésre kell kivonulni. Csúcsidőben tehát napi 25 olyan bejelentés is lehet, ami valamilyen beavatkozást igényel.
– Még mindig sokat hallani arról, hogy a sok feladat ellenére nagy a létszámhiány a honvédségnél. A szárazföldi haderőnemnél is tapasztalják ezt?
– Nem mondhatom, hogy nincs létszámhiány. Vannak olyan beosztások, ahol több katonára lenne szükség. Az viszont biztató, hogy jelenleg több a jelentkező, mint a távozó katona a szárazföldi erőknél. Most kívánnak korszerű kézifegyvereket beszerezni a katonáinknak, felújítanak helyőrségeket is, elsőként a hódmezővásárhelyi laktanyát. A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program részeként az egész haderőnem megújul. A légierő fejlesztése kapcsán konkrét eszközök is érkeztek már, döntések, beszerzési megállapodások születtek szállító repülőgépekről, új helikopterekről, de hamarosan megújul a tüzérség és általánosan a teljes szárazföldi haderőnem is. Egyre ütőképesebb lesz a honvédség. Ez motiváló erő lehet az érkezőknek is, és ezt ki kell használni a parancsnokoknak. Szerintem jól működik a toborzás, és az is hasznos, hogy most már a helyőrségeknél is végzik az alapkiképzést.
– A Magyar Honvédségnél világszínvonalú az ejtőernyőzés is. A hadsereg csapata nemrég megnyerte a célbaugró-világbajnokságot Szlovéniában. Ennek köszönhető, hogy a következő világbajnokságot mi rendezhetjük?
– Ennek is, meg annak, hogy a legjobbak között vagyunk az ejtőernyősök felkészítésében. Gondoljon bele, a célba ugrásnál ezer méter magasból indulva kell az érkezésnél egy két centiméter átmérőjű gombot megnyomni a sarkukkal az ejtőernyősöknek. Ha minimális eltérés van az ötven ugrás alatt, lecsúsztak a dobogóról. A 42. nemzetközi katonai ejtőernyős világbajnokságot a magyar csapat felkészítési helyén, Szolnokon rendezik meg. Reményeink szerint ezen is sikeresen szerepelnek majd a mieink.
Katonai pályafutás
Sándor Zsolt 1968. június 4-én született Budapesten. 1986-ban kezdte katonai pályafutását, tiszti hallgatóként, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, amelynek elvégzése után, 1989-től Mezőtúron, az 5. gépesített lövészdandárnál szolgált szakaszparancsnokként. 1997-ben Bécsben részt vett a katonai megfigyelői tanfolyamon, majd egy év múlva a NATO törzstiszti orientációs tanfolyamán is. 2003-ban az Egyesült Államokban a békeműveleteket tervező tanfolyamon vett részt. 2011. március 4-én a köztársasági elnök – a honvédelmi miniszter előterjesztésére – dandártábornokká léptette elő.