Az I., V., VII. és VIII. kerületben élők közül sok olvasónk panaszolta: nemcsak szürkületkor és éjjel, hanem a nappali órákban is találkoztak patkányokkal, s érkeztek beszámolók az Erzsébet tér és a Deák tér füves területein „bandázó” rágcsálókról is. A fővárosi önkormányzatnál azt mondták, a hozzájuk érkező bejelentéseket minden esetben továbbítják a Bábolna Bio Kártevőirtó és Szolgáltató Kft.-hez, ez a cég végzi ugyanis a patkányirtást Budapesten, immár évtizedek óta. Papp György, a Bábolna Kft. patkányirtási részlegének vezetője azt mondta lapunknak, náluk nem jelezték a szokásosnál többen a rágcsálók jelenlétét, a Belvárosban észlelt problémát azonban ők is ismerik. Olyannyira, hogy együtt is működnek az V. kerületi önkormányzattal a helyzet megoldása érdekében. A problémát, magyarázta a szakértő, nem is annyira a hajléktalanok jelenléte, mint az okozza, hogy gyakorlatilag folyamatosan piknikeznek a tereken az emberek, és nagyon sok a szemét, az ételmaradék.
Papp György szavaiból az is egyértelművé vált, hogy a patkányok elleni küzdelem egy soha véget nem érő hajsza. Egyrészt mert rendkívül gyors az állatok szaporodási ciklusa: 3 hónapos korukban ivarérettek, a 21 napos vemhesség végén pedig 6–10 utódot is a világra hoznak. Másrészt mert egy 525 négyzetkilométeres városban mindig lesznek olyan elhanyagolt területek, amelyek ideális feltételeket biztosítanak a szaporodáshoz, harmadrészt mert egyetlen települést sem lehet úgy elzárni, hogy a nálunk honos vándorpatkányok ne találnák meg az utat vagy ne hurcolnának be belőlük új egyedeket.
A jelenleg 2018-ig hatályos szerződés alapján a Bábolnának Budapest teljes közigazgatási területén egyrészt megelőző patkányirtást kell végeznie („folyamatos méregmezőt kell fenntartania”), illetve havonként ellenőrző vizsgálatot szükséges végeznie az úgynevezett behatolási kapuként nyilvántartott objektumokban, amilyenek például a pályaudvarok vagy a piacok, valamint a kijelölt folyó- és patakpartok mentén. A cég azokon a helyeken, ahol a korábbi években különösen sok patkányról érkezett bejelentés, speciális, a nedvességnek ellenálló irtószert helyez ki. Ilyen helyek például a csatornarendszer tisztítóaknái, valamint minden szabad víznyelő. Mindezért évi mintegy 250 millió forintot fizet a Bábolnának a fővárosi önkormányzat. Emellett rendelet írja elő, hogy többek között az iskolák, piacok, pályaudvarok, kórházak, éttermek, vágóhidak stb. tulajdonosai is évente legalább kétszer kötelesek rágcsálóirtást végeztetni.
Aki patkányt lát a fővárosban, az közvetlenül a Bábolnánál tegyen bejelentést a 06-1/432-0412-es vagy a vállalkozó munkáját ellenőrző kormányhivatalnál a 06-1/465-3859-es telefonszámon.