– Igaz, hogy október 15-én új jogszabály lépett életbe, amely nem engedi a közterületen való életvitelszerű tartózkodást, ám azt le kell szögezni, hogy a hajléktalanellátó rendszer feladatait illetően ugyanaz a munka folyik, mint több évtizede – fejtette ki Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Mint mondta, az október 15-e óta eltelt időszakban sem a szankcionáláson van a hangsúly, hanem a motiváláson, hogy minél több embert segítsenek be a szociális munkások közreműködésével a hajléktalanellátó rendszerbe.
Az államtitkár közölte a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban: nem lepte meg a hajléktalanellátás körüli politikai hangulatkeltés, hiszen az ellenzéki pártok előre beharangozták. A valóság ezzel szemben az, hogy növekedett a férőhely-kihasználtság, tehát nem igaz az az állítás, hogy nincsenek többen a szálláshelyeken, pedig a kemény hideg még nem is köszöntött be.

Emberséges bánásmódban részesülnek a rászorulók
Fotó: Bach Máté
Az október 10-i helyzethez képest november 22-ig többen vették igénybe a hajléktalanellátó szolgáltatást, ám ezzel a növekedéssel együtt is csupán 80,45 százalékos a kihasználtság országosan. Budapesten ez az arány még alacsonyabb: 78,57 százalék. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a hajléktalanellátó rendszert működtetőkkel rendszeres az eszmecsere, a legutóbbi találkozón mindannyian megköszönték az emberséges bánásmódot a rendőrségnek, mert abszolút emberbarát módon lépnek fel. Nem vegzálni, szankcionálni mennek az utcára a rendőrök, hanem segíteni.
Fülöp Attila kiemelte, hogy egy kormánydöntés nyomán plusz háromszázmillió forintot tettek a rendszerbe, amelynek segítségével fejleszteni lehet az ellátást. E keret terhére néhány napja írtak ki egy pályázatot, 84 millió forint áll a fenntartók rendelkezésére, hogy fejlesztéseket valósítsanak meg és javítsanak a személyi, tárgyi feltételeiken. Csak idén összesen több mint kilencmilliárdot költenek a hajléktalanellátásra – tette hozzá az államtitkár.