Megdöbbentő és felháborító, hogy a Soros-szervezetek a törvények megkerülésére buzdítják a migránsokat – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója tegnap a közmédiának nyilatkozva. Hidvéghi Balázs (képünkön) kifejtette: egy most nyilvánosságra került, rejtett kamerával készült felvételen az egyik Soros-szervezet arra okítja a migránsokat, hogyan vezessék félre a menekültügyi hatóságokat, kerüljék meg a törvényt, és mondjanak magukról mást, mint a valóság. Elhangzik például a felvételen – tette hozzá –, hogy üldözött kereszténynek érdemes mondani magukat, és tanítják is az imádkozást. Hozzátette: a felvétel nem az első bizonyíték arról, hogy a Soros-hálózat tudatosan hazudni tanítja a migránsokat. Felidézte: korábban „migránsszótárt” osztogattak a bevándorlóknak, amelyekben szintén arról volt szó, hogyan lehet kijátszani a határvédelmet.

Fotó: MTI Fotó: Máthé Zoltán
A Soros-szervezetek nemcsak az Európai Parlamentben kifejtett lobbitevékenységgel, nemcsak a migránskártyákkal és a migráció finanszírozásával vállalnak szerepet, de az ilyen gátlástalan akcióktól sem riadnak vissza – jegyezte meg a kommunikációs igazgató. Mint mondta, „ez eggyel több ok arra, hogy védekezzünk”, ezért volt szükség Magyarországon a Stop, Soros! törvénycsomagra, arra, hogy a külföldről pénzzel támogatott szervezetek átláthatóságát biztosítsák. Kijelentette: leginkább arra lenne szükség, hogy jövő tavasszal Brüsszelben másfajta politika kapjon támogatást és többséget, ami elutasítja ezt a gátlástalan bevándorlást.
A „migránskártyákról” szólva elmondta azt is, hogy a név nélkül kiadott kártyák finanszírozásánál felmerült az EU, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és Soros György neve is. Kiemelte: nem tudható, hányféle kártya van, mennyit osztottak ki, ezeken mennyi pénz volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy mivel az EU tagállami befizetésekből működik, így tulajdonképpen az európai emberek pénzéből zajlik ez az akció. Elfogadhatatlan, és semmi nem indokolja, hogy név nélkül bankkártyákat osztogassanak migránsoknak.
Ha folytatódik, akkor egyre több bevándorló érkezik Európába, és ez ellen minél határozottabban fel kell lépni – szögezte le Hidvéghi Balázs.