Áttekintik a fenntartók a hajléktalanellátás helyzetét, és a rendelkezésre álló férőhelyeket is újratervezhetik, mivel október 15-én lép hatályba a közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés.
A nappali melegedők eddig 6-8 órán keresztül fogadták a rászorultakat, ám október 16-tól tíz órán át fogják, az éjjeli szálláshelyek pedig tizennégy órán keresztül lesznek nyitva.

Mivel ez október 15-től jogellenes lesz, újratervezik a rendelkezésre álló férőhelyeket
Fotó: Havran Zoltán
Míg eddig sok településen délután négy-öt órától estig nem tudott a hajléktalan zárt helyen lenni, ezért sokszor kényszerből tartózkodott közterületen, a jövőben már lehetősége lesz egész nap az ellátórendszerben maradni – hangzott el a tegnapi háttérbeszélgetésen.
Mivel van olyan hajléktalan, aki ragaszkodik „egyetlen barátjához”, a kutyájához, és ezért nem élt az ellátórendszer szolgáltatásaival, most már olyan ellátási formák is létrejöhetnek, ahol a kutyáikkal érkezőknek is tudnak szállást biztosítani, illetve az ebeket megőrzőkben helyezik majd el.
– A hazai hajléktalanellátó rendszer nemzetközi kitekintésben is elismert.
Magyarországon 9800 éjjeli menedékhely és átmeneti szállás áll a hajléktalanok rendelkezésére, a nappali melegedők száma pedig eléri a 7600-at – közölte a beszélgetésen Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. A hajléktalanok ellátásával kétszáznegyven szervezet foglalkozik hazánkban.
– Arról, hogy mi lesz október 15-e után, a szervezetekkel hónapok óta tárgyalunk. Új feladat, bátor vállalás, amelyhez türelmi idő szükséges. A 300 milliós tartalékalap nem csak a nappali és éjjeli ellátási formák nyitvatartásának összehangolására elég.
A forrás lehetőséget biztosít olyan helyek, „első befogadási pontok” kialakítására, ahol köztisztasági feladatokat lehet elvégezni, hogy fizikailag tiszta ember kerüljön az orvos elé, vagy azzá váljon az éjjeli melegedőre való szállítás előtt. Ugyanakkor további támogatásokat is fogunk adni – tette hozzá az államtitkár.
– A társadalom hajléktalanokról kialakult képe vegyes, a könnyes szemű szakállas bácsitól az unalmában gyilkoló, hajléktalantársát felgyújtó emberekig terjed. Vannak drogozó alkoholisták is közöttük, mint ahogy személyes tragédiák sorozata miatt utcára került egykori osztályvezető főorvosok, jogi főosztályvezetők is – figyelmeztetett Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.
Hozzátette, hogy sok száz szociális munkás végez áldozatos munkát az ellátórendszerben, elismerésükről kevés szó esik.
Idén február utolsó napjaiban különösen hideg volt, napközben is fagypont alatt maradt a hőmérséklet, éjjel több helyen –10 fok volt, így az Emmi első alkalommal kiadta az úgynevezett vörös kódot.
Akkor a bentlakásos szociális intézményeknek is ellátást kellett biztosítaniuk néhány éjszakára azoknak, akiknek szükségük volt rá.
Lapunk kérdésére Fülöp Attila államtitkár úgy válaszolt, hogy a „vörös kód” intézménye megmarad, nagy hidegben ismét életbe léptethetik, a szociális ellátórendszer felkészült lesz a hajléktalanok ellátására, rövid időre történő befogadására.