Az okok alighanem bonyolultabbak és messzebbre vezetnek. Könnyen elintézhetnénk persze a kérdést azzal a közhelyes és konformista megközelítéssel, hogy az MSZMP, az egykori kádárista állampárt államminisztere, kulturális tárcavezetője, vagyis prominense ugyan mire is számíthatott volna a rendszerváltás utáni büszke és egyenes tartású utódok részléről, akik nem pörkölődtek meg, azaz korrumpálódtak a szocializmus idején semmilyen magas pozícióval, így finnyásan fordulnak el mindenkitől, aki olyan karriert tudhatott a háta mögött, mint Pozsgay Imre. Csakhogy korántsem ez a helyzet. Olyanok szidalmazták, becsmérelték, gyalázták néha pszichológiailag is nehezen követhető, indokolható elánnal, akik egyébként szinte minden régi rákosista-kádárista, szovjetkiszolgáló kommunista vezető felmentése mellett kerestek és találtak számtalan érvet, enyhítő körülményt.
Érdekes módon sok mindenkinek meg tudták bocsátani a kommunista múltat Biszku Bélától, Marosán Györgytől, Apró Antaltól Aczél Györgyön át Horn Gyuláig és Medgyessy Péterig – csak neki nem.
1989. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén díszőrséget állt Németh Miklós miniszterelnökkel együtt a ravatalnál a Hősök terén
Az ellentmondás megfejtése, feloldása kizárásos alapon abban lelhető fel, hogy Pozsgay Imre magát népi-nemzeti alapon gondolkodó politikusként határozta meg és ez nem fért bele a toleranciabajnokok tűrésszintjébe. Ezeknek a köröknek a szemében ezek a kritériumok, valamint a konzervatív beállítottságú gondolkodás olyan üldözendő tulajdonságok, amikre nincs bocsánat.
Látszólag paradox módon a vele szemben megnyilvánuló gyűlölet furcsa koalícióban egyesítette a szélsőséges balliberálisokat és a szélre, valamint a baloldal felé kacsintgató, egyesek által indokolatlanul radikálisnak és jobboldalinak mondott populistákat. Hiába, az agresszív demagógia hidat teremt a felszínen különböző, látszólag egymással perlekedő politikai csoportosulások között is.
Nyilvánvaló, természetesen, hogy nem szabad hamis piedesztálra emelni Pozsgay Imrét még a gyász pillanataiban sem. A nómenklatúra, a pártvezetés, a hatalom része volt, ám amint módja, lehetősége nyílt rá, népéért próbált minél többet tenni.
Ki kell viszont emelni, nem szabad elhallgatni, hogy talán az egész rendszerváltó történelmünk másként alakul, ha a nyolcvanas évek végén nem lép fel és nem exponálja magát az 1956-os forradalom és szabadságharc mellett, s nem nevezi nyilvánosan, egy rádióinterjúban népfelkelésnek; ki tudja, egészen más fordulatot vehetett volna a rendszerváltás is hazánkban. Olyan kérdést tett az asztalra a sok opportunista elhallgatás, struccpolitikus megnyilvánulás után, ami annak idején megütközést keltett a szovjet zsoldban álló állampárti vezetésnél. Belülről tudta tompítani a keményvonalas szándékokat, amelyek – hiába a bagatellizáló, hamis, mentegető visszaemlékezések – igen jelentősek voltak.
Elegendő, ha Grósz Károly pártfőtitkár 1988. novemberi fehérterroros kirohanására gondolunk, amikor elejét akarta venni minden ellenzéki megmozdulásnak azzal, hogy azzal fenyegetett: ha nem ők lennének hatalmon, ha nem sikerül a szocializmust tovább építeni, anarchia, káosz és fehérterror fog uralkodni az országban. Ha nem lettek volna olyan személyiségek, akik indikátorként hoztak felszínre kiáltó ellentmondásokat, úttörőként fogalmaztak meg bizonyos kérdéseket a pártelit és a szabadság után vágyó nagyközönség számára is, lehet, hogy sokkal brutálisabban, s persze komótosabban, még nagyobb megalkuvásokkal telien alakult volna a rendszerváltás folyamata.
Id. Gerge Bush, az USA hazánkba látogató elnökével1989 nyarán
Nyolcvanadik születésnapja környékén, 2013 őszén beszélt arról is, erős, metsző kritikát gyakorolva, hogy Biszku Béla vagy Grósz Károly kivételével még a hajdani MSZMP-vezetés sem süllyedt odáig, hogy Moszkvába járt volna feljelentgetni az országot. Azt is prognosztizálta: a hazulról támogatott nemzetközi támadások nem fognak megszűnni, ám megbízható, jó teljesítményünkkel semlegesíthetjük, kivédhetjük ezeket, amiket szerinte nem kell túlértékelnünk. Azt is határozottan állította: komoly értékválságban van a hazai baloldal, amely valójában neoliberális konglomerátum, így indokolatlanul nevezi magát baloldalnak.
Szokás őt persze csalódott politikusként is aposztrofálni, amiért nem ő lett a köztársasági elnök a rendszerváltás idején. Pedig ezt aktív közéleti szerepvállalása, egyetemi tanári működése, pályafutása egyáltalán nem támasztja alá. Lehet, hogy volt benne tüske, de ezen nagyvonalúan túllépett, és mindig a jövőre koncentrált. Tevékeny részt vállalt az alaptörvény megalkotásából is 2010 után. Valóságos élő történelemkönyv volt, aki ellenfelei, ellenségei őszinte sajnálatára szinte mindenre emlékezett. S ami fő: a legtöbbször el is mondta emlékeit, nem kevés bosszúságára, dühére a magukat reformer színben feltüntető egykori MSZMP felső vezetőknek és holdudvaruknak.
A Nemzeti Konzultációs Testület elnökeként Orbán Viktorral 2005-ben
Akinek pedig kételyei támadnának arról, milyen horderejű volt 1989-es fellépése az 1956-os forradalom és szabadságharc rehabilitációja érdekében, annak javallott belenézni az 1989 első felének központi és politikai bizottsági jegyzőkönyveibe. Tanulságos látni, olvasni, milyen zavarodottságot, szinte páni rémületet keltett a téma felszínre kerülése a pártvezetés soraiban.
1989. január 28-i rádióinterjújával igazi politikai bombaként robbant kijelentése arról, hogy 1956-ban népfelkelés zajlott. Halálhíre pedig remélhetően azokat is belső számvetésre készteti és elcsendesíti legalább egy időre, akik interjúit, közéleti szerepléseit bombázták. Olyan politikai személyiség távozott Pozsgay Imrével, aki egész életművével markáns nyomot hagyott történelmünkben és méltóvá vált az őt megillető helyre a nemzet emlékezetében.
Mert új utakon haladni
Tisztelettel búcsúzunk Pozsgay Imrétől, és őszinte részvéttel osztozunk a család bánatában – olvasható a magyar kormány által kiadott közleményben. Mint fogalmaztak: Pozsgay Imrének vitathatatlan szerepe volt a rendszerváltásban. A kommunista és szocialista pártban betöltött jelentős szerepe ellenére mindig fontosnak tartotta az ország és a magyar emberek sorsát. Amikor egy nemzeti ügy szólította, félre tudta tenni a pártpolitikát, másokkal együtt részt vett Magyarország alaptörvényének kidolgozásában is. A Kereszténydemokrata Néppárt részvétnyilvánításában azt írta: megrendüléssel fogadták a hírt, és személyében tisztességes politikustól búcsúznak. „Pozsgay Imre felismerte a szocialista-kommunista rezsim hibáit, és mert új utakon haladni” – fogalmazott a kisebbik kormánypárt.
