Az UNStudio és a Buro Happold Engineering tervezőirodák közös terve alapján épülhet meg a Dél-Budát és Csepelt összekötő híd Budapesten. A nemzetközi pályázat eredményét tegnap délután hirdették ki a fővárosban.

A Galvani út és az Illatos út közé tervezett folyami átkelő 2028–2033 között készülhet el
Fotós: KKBK
A kiírásra 17 pályamű érkezett, és az első díjat a rotterdami Erasmus-hidat is megálmodó tervezőirodák konzorciumának terve nyerte el. A zsűri értékelése szerint a kétszer három forgalmi sávos, villamosközlekedésre is alkalmas, kétpilonos, ferde kábeles híd terve statikailag a legátgondoltabb, esztétikailag kedvező kialakítású, elegáns, karcsú, harmonikus és városképileg a legkedvezőbb.
A Kopaszi-gáttól délre, a Galvani út–Illatos út vonalában épülő átkelő a becslések szerint napi 30-55 ezer gépjárművel csökkenti a már meglévő belvárosi hidak forgalmát. A tervezés és az engedélyeztetés legkevesebb 2-3 évet vesz igénybe, a híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat 2028–2033 között készülhet el.
A legutóbb átadott budapesti átkelő a 2008 szeptemberé-ben felavatott Megyeri híd volt a város északi részén. A déli híd felépülése után ismét az északi rész átkelői-nek bővítése, az aquincumi híd tervezése következik.