A résztvevők három hétvégén teljesítik a tervezett hat útvonalat. Ismert, a Matasz 16 éve rendezi meg az emléktúrát, hogy a tagok így tisztelegjenek az 1943-as doni áttörésben elesett, megsebesült és a harcokat túlélő hősök emléke előtt. Az idei túra a hét végén Orosháza térségében indul el, majd január 20–22. között a Honvédsuli Egyesület általános iskolás és gimnazista fiataljai menetelnek Nyíregyháza környékén. A túra mellett a napokban országszerte számos településen tartanak helyi rendezvényeket, ahol a doni áttörés áldozatai emléke előtt tisztelegnek.
Emlékezetes, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban. A magyar katonáknak az orosz és a német egységekhez képest hiányos felszerelésben, többszörös túlerővel szemben, télben, fagyban, embertelen körülmények között kellett volna tartaniuk magukat. A szovjet túlerő azonban rövid idő alatt felmorzsolta a 2. magyar hadsereg ellenállását, a csapatok maradványai 1943. január 24-én váltak ki az arcvonalból. A 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei mintegy 70 százalékosak voltak, az emberveszteséget 93 500-ra, más források 120 000-re, illetve 148 000-re teszik; az elesettek, sebesültek és fogságba kerültek pontos száma nem ismert.