– Védenceim állnak elébe a vizsgálatnak – mondta lapunknak Finta Eszter, a két mentőápoló védője, aki szerint a vádhatóság már az eljárás kezdetekor megtehette volna, hogy hemogenetikai szakértő kirendeléséről dönt, és nem érti, miért kellett fél évet várni az igazságügyi DNS-tesztre. Értesüléseink szerint a szakértők egy, a vélelmezett bűncselekmény idején használt gumikesztyűt vizsgálnak majd.
Mint ismert: a mentőautó ápolóját és a jármű sofőrjét tavaly novemberben gyanúsították meg azzal, hogy szexuálisan zaklattak egy drog és alkohol hatása alatt álló lányt. A budapesti Kaffka Margit Ifjúsági Gyermekotthonban élő lány azt vallotta – miután rosszul lett és a nevelők mentőt hívtak hozzá –, hogy a kórházba szállítása előtt egy erdős részre vitték, ahol a két mentős molesztálta, szexuális ajánlatot tett neki, és intim testrészeit fogdosták.

A szolgálat két munkatársát szexuális zaklatással gyanúsítják
Az orvosi vizsgálat semmilyen nyomot nem talált a lányon, ami szexuális erőszakra utalt volna. V. Szilviát az eljárás során többször is szembesítették a gyanúsítottakkal, ám – mint az ügyvéd állítja – minden alkalommal másként idézte fel a történteket. A két egészségügyi dolgozót tavaly novemberben az eljárás idejére felfüggesztették a munkavégzés alól.