Mráz Ágoston (Nézőpont Intézet): Mérsékelt érdeklődés mellett, a várakozásoknak megfelelően zajlott az MSZP kongresszusa. A küldöttek láthatóan nem kértek a Tóbiás által hirdetett, sikerélményektől mentes önálló szocialista pártból, sokkal inkább a Gyurcsánnyal való megegyezéshez választottak csapatot. Molnár Gyula kampányában nem is próbálta tagadni DK-szimpátiáját, Hiller Istvánnak, a választmány új elnökének pedig – minden udvarias kritikája ellenére – már van praxisa a Gyurcsánnyal való megegyezésben, hiszen 2004 és 2007 között ő frontolta az exminiszterelnököt a párt élén.
Az általa most leváltott Botka László Gyurcsány-kritikusabb hangot ütött meg. A kongresszus után valószínűbbnek tűnik, hogy Dobrev Klára jóslata beteljesül, s az MSZP nem lesz rajta önállóan a 2018-as szavazólapon, de legalábbis kevésbé lesz diktáló pozícióban az összbaloldali lista összeállításakor. A kongresszus utánra marad a frakcióvezető-választás, mivel az új pártelnök nem képviselő. Az önjelöltek közül talán Mesterházy lehet a legesélyesebb, hiszen a frakciót 2014-ben mégiscsak ő állította össze. Alighanem esélyei javítása érdekében kürtölte nagyvilággá, hogy a győztes Molnár oldalán áll.
Ember Zoltán Levente (Iránytű Intézet): Ironikusan fogalmazva visszatér az elmúlt nyolc év, hiszen semmiképpen sem új arcok jöttek elő. A megújulás egy permanens szlogen az MSZP-ben, de kétséges, hogy ez pont Molnár Gyulával valósulna meg, egy olyan emberrel, aki két kormányzati ciklus során is ott volt az élvonalban. Molnár könnyen támadható az ügyeivel, az, hogy ő merre tudja vinni a pártot, hónapokon belül kiderül. Az viszont biztos, hogy neki más a viszonya Gyurcsány Ferenccel, mint Szanyi Tibornak.
A baloldali összefogás esélye a két párt között mindenképpen megnőtt és valószínűleg arra játszanak majd, hogy kisebbeket, az Együttet és a PM-et kiszorítsák. Minden szavazó számára visszatetszést kelthetett, hogy a jelöltek a nyilvánosság előtt ekézték egymást, az pedig már a jelölési szakaszban látható volt, hogy Tóbiás József bukni fog. Botka László esetében azonban nem volt ilyen egyértelmű a csere. Ő kicsit saját kardjába dőlt, hiszen sok-sok éve lebegtette, hogy majd esetleg időben belép az országos politikába. Számára egyfajta hídfőállás volt a választmányi elnöki poszt, ami annyiban jó taktikának bizonyult, hogy kifelé nem erodálódott el, nem olyan ember volt, akit a nyilvánosság előtt faragnak. (B. Á.)