A nyár közepén járunk, a diákok jelentős része már nekilátott a kötelező olvasmányok listájának, de vannak olyanok is, akik csak még most gondolkodnak azon, hogy melyikkel kellene kezdeni. Sokan azt vallják, hogy a szüleik nyomtatott könyveinek olvasásánál nincsen hangulatosabb, mások már inkább a modern technikai eszközök segítségével ismerkednének meg a magyar és a világirodalom legjelentősebb műveivel. Erre van is lehetőségük, temérdek kötelező olvasmányt lehet letölteni a Magyar Elektronikus Könyvtárból (http://mek.oszk.hu/).
Mindezeken túl új kezdeményezés, hogy könyvet már a Kötelező olvasmányok nevű alkalmazással el lehet olvasni, sőt hangoskönyv formában meg is lehet hallgatni. A teendő csak annyi, hogy telepíteni kell az ingyenes alkalmazást, amely egyelőre csak Androidra érhető el. Előnye, hogy bárhol és bármikor fellapozhatók a digitális könyvek, buszon, vonaton vagy metrón is, sőt, ha túl zsúfolt egy tömegközlekedési eszköz, vagy napozás közben se tudja letenni egy diák az izgalmasabb kiadványt, akkor hangoskönyv formájában is hallgathatja.
Az alkalmazással megtalálható a magyar irodalom remekei közül a Szigeti veszedelem, a Lúdas Matyi, a Bánk bán, a János vitéz, a Toldi, Az ember tragédiája, A kőszívű ember fiai, a Szent Péter esernyője, az Egri csillagok, a Tanár úr kérem, a Kincskereső kisködmön, az Édes Anna, a Légy jó mindhalálig, a Rokonok és az Esti Kornél. A világirodalom kötelező olvasmánylistájából pedig az Odüsszeia, a Rómeó és Júlia, a Candide, a Robinson Crusoe, a Gulliver utazásai, az Anyegin, A köpönyeg, Goriot apó, A per, a Sirály és A kis herceg is fenn van az appon, ahol nemcsak elolvasni lehet őket, hanem meg is lehet hallgatni.
A tanulásmódszertani szakemberek szerint az olvasás nemcsak esztétikai örömöt okoz, hanem többek között azért is hasznos, mert megszabadít a hétköznapok rutinjától és kényszereitől. Ezenkívül lehetőséget teremt arra, hogy személyes problémáikat bizonyos távolságból szemléljék a diákok. Az olvasás mindezeken túl olyan aktív tevékenység, amely folyamatosan edzi a fantáziát és fejleszti a kreativitást. Hozzájárul a pontosabb észleléshez, az úgynevezett hálós gondolkodáshoz, ami a bonyolult szellemi feladatok megoldásánál nélkülözhetetlen, valamint az alternatívákban való gondolkodásra ösztönöz, és járatossá tesz a szokatlan problémák megoldásában is.