Elindult tegnap a pannonhalmi főapátság jótékonysági akciója: kedvezményesen árusítják a Bencés Kiadó legnépszerűbb könyveit, és a befolyt összeget a fenntartásukban működő Szent Benedek Iskola hátrányos helyzetű diákjainak támogatására fordítják. A könyveket a fővárosban a Benedictinus Apátsági Termékek boltjában lehet megvásárolni.
A kezdeményezésről Bokros Márk atya, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanára, a főapátság HR-vezetője elmondta: az akcióval négy 15–19 éves fiatalt segítenek, két lányt és két fiút. Közülük hárman a miskolci intézményben tanulnak, egy fiú pedig Kiskunfélegyházán folytatja tanulmányait.

A Pannonhalmán termelt borból Ferenc pápának is jut
Bokros Márk a támogatásban részesülő diákok hátteréről kifejtette: vannak, akiket testvéreivel együtt édesanyjuk nevel, más esetben teljes családban élnek, de a szülők munkanélküliek vagy csupán közfoglalkoztatásban dolgoznak. Emiatt az is előfordul, hogy a diákok nem tudnak az évszaknak megfelelően felöltözni, ami a tél közeledtével nagyon komoly gondot jelent. A nehézségek ellenére azonban elmondható, hogy a gyermekek jól tanulnak, nem keresnek kifogásokat, példás a magaviseletük, csak betegség miatt hiányoznak az iskolából, és az osztályközösségük hasznos tagjai.
A sajtótájékoztatón szó esett a pannonhalmi főapátság különböző termékeiről is, az eladásukból befolyt összeget az intézményeik működésére fordítják.
Az ötévnyi hollandiai munkavállalás után hazatérő Hamar Éva, aki szeptemberben vette át a gyógynövény-manufaktúra vezetését, arról beszélt, hogy többek között azért jelentkezett erre az állásra, mert hallott a termékfejlesztésről, és szeretett volna benne részt venni.
– Várhatóan jövőre új termékek jönnek, szeretnénk teljessé tenni a levendula-termékcsaládot. További fejlesztéseket is tervezünk, ami szakmailag komoly lehetőség nekem – hangsúlyozta Hamar Éva.
Illés Tamás, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet értékesítési és marketingvezetője pedig az idei szőlőtermésről és a már kész, illetve készülő borokról beszélt. Kiemelte, hogy az időjárás, egy-egy csapadékosabb időszak miatt nem volt kiemelkedő évük, ennek ellenére több boruk is kiváló lett, amiből hamarosan a katolikus egyházfő is kóstolót kap.