A Fidesz és az általa kreált maffiaállam nem győzhető le a jelenlegi választási rendszer keretei között – jelentette ki Demszky Gábor a HVG-nek adott interjúban. A volt főpolgármester szerint Budapestről kiinduló, erőszakmentes polgári engedetlenségi akciókra van szükség, a választásokat pedig bojkottálni kellene.
Az újra aktív közéleti szerepet játszó egykori SZDSZ-es politikus nem érti, hogy miért kritizálja az EU a 4-es metró beruházását, hiszen szerinte az Európai Beruházási Bank ragaszkodott ahhoz, hogy fővállalkozó nélkül valósuljon meg a 400 milliárdos óriásberuházás.
A volt SZDSZ-es politikus szerint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése pontatlan, és őt a hivatal nem hallgatta meg. Leszögezte: a metróberuházás fő kérdéseiben ma sem döntene másként, az OLAF jelentése pedig a szocialistákról szól. A volt főpolgármester azt állítja, hogy a Puch László egykori MSZP-pénztárnokhoz köthető metrószerződésről sem tudott, nem is ismeri. Ellenben kiderült: Szilvásy György miniszterrel már akkor tárgyaltak a kormányzati negyed kialakításáról és a Kossuth tér átépítéséről, azokról a beruházásokról, amelyeket a mostani balliberálisok támadnak, letagadnak.