December 11-én kezdődik a vörösiszapper megismételt elsőfokú tárgyalása különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző közveszélyokozás és más bűncselekmények miatt – közölte a Győri Törvényszék sajtószóvivője tegnap az MTI-vel. Havasiné Kulcsár Petra elmondta, hogy az első három tárgyalási napot (december 11., 12. és 13. ) Veszprémben tartja a Győri Törvényszék.
A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla idén február 6-án hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszéknek a vörösiszapper összes vádlottját minden vádpont alól felmentő határozatát, és új eljárás lefolytatására kötelezte az első fokot. Az ítélőtábla márciusban közölte, hogy a Győri Törvényszék folytatja le a megismételt elsőfokú eljárást. A Veszprémi Törvényszék elnöke jelezte ugyanis, hogy nincs olyan bírája, aki jogosult lenne eljárni az ügyben és nincs kizárva a megismételt eljárásból.

2010. október 4-én tíz ember vesztette el az életét
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. Százhuszonhárman súlyos égési sérüléseket szenvedtek az erősen lúgos anyagtól, a Torna-patak és a Marcal folyó élővilága kipusztult.
Az ügyben tizenöt ember ellen emeltek vádat halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.
A Veszprémi Törvényszék bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottakat tavaly január 28-án. A törvényszék szerint a katasztrófa oka altalaj eredetű stabilitásvesztés volt, ami miatt a töltés tönkrement, és átszakadt az Ajkai Timföldgyár Kolontár és Ajka közötti vörösiszap-tárolójának gátja.
A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyező határozatának indoklása szerint az elsőfokú bíróság több eljárási szabályt megsértett, ítélete pedig alkalmatlan a felülbírálatra, ezért megismételt eljárásra van szükség.