Bősz Anett kilépése a Párbeszéd frakcióból rávilágít arra, hogy az ellenzéki pártok önsorsrontó politikát folytatnak, olyan alkukat és olyan egyezségeket kötnek, amiket ők maguk sem tudnak betartani - jelentette ki Deák Dániel az Echo-mérleg című műsorban. A Figyelő főmunkatársa meglepődött azon, hogy az MSZP-ben már akkora a káosz, hogy például egy ilyen megállapodás létrejöhet az elnökség tudta nélkül. Az MSZP gyakorlatilag megszűnt pártként működni - tette hozzá.
Törcsi Péter szerint a megállapodás politikai tartalma már rég nem számít a balliberális ellenzéknél. Nyilvánvalóan a pénzről és a hatalmi harcokról van szó – szögezte le. Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója nem érti, hogy az MSZP-nek és a Párbeszédnek miért van szüksége a mérhetetlen támogatottságú Liberálisokra.
Egyértelmű az, hogy az a boszorkányüldözés, ami most zajlik, az egy belső pártharc eredménye. Ez egy casus belli – jelentette ki Törcsi Péter.
Deák Dániel szerint a napnál is világosabb, hogy az MSZP-n belüli leszámolásnak vagyunk a szemtanúi. A cél az, hogy Molnár Gyulát eltávolítsák a párt éléről – véli a politológus. Felidézte: az MSZP-nek nem érdeke, hogy a Párbeszédnek erős frakciója legyen az Országgyűlésben. Azzal, hogy egy szocialista és egy független politikus is ott ül a frakcióban, azzal a Párbeszéd kiszolgáltatott lett, tehát nem lehet egységes álláspontjuk.
A teljes műsort IDE KATTINTVA nézhetik meg.