Czibere Károly a negyedik Cigányvarázs, a Kárpát-medencei cigányprímások és -zenekarok fesztiválja gálaestjén mondott köszöntőjében kijelentette, ez a rendezvény is valójában építkezés, gyarapodás és gyarapítás egyszerre; a társadalmi elfogadás építése téglánként, kövenként, hangjegyről hangjegyre. Olyan építkezés, amelynek nyomában újjá tud épülni a bizalom cigány és nem cigány között, valamint erősebbé tudja tenni az összetartozás érzését – tette hozzá.
Az államtitkár azt mondta, a megjelenteket az a közös hitvallás köti össze, hogy a társadalmunk akkor lehet „erős és élhető”, ha benne az összetartozás és az együttműködés kultúrája érvényesül.
A Cigányvarázs lehetőséget ad a cigány kultúra megismerésére, értékeinek és kincseinek közös értékké és közös kinccsé tételére – tette hozzá.
Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a cigányzene ma is szorosan hozzátartozik Budapest arculatához. A rendezvény reménye szerint segíthet abban, hogy a cigányzene újra a régi megbecsülést kapja és ismét virágzásnak induljon – mondta.
A kezdeményezés 2014-ben indult útjára, célja a cigányzene és a magyar nóta társadalmi presztízsének, elismertségének visszaállítása a magyar társadalomban és szerte a világban.
A fesztivált a Művészeti-Oktatási-Kulturális Közéleti Alapítvány rendezi.