Harminc napra elrendelte hétfőn a mintegy 6,3 milliárd forintos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással, valamint különösen nagy értékre elkövetett gazdasági csalással gyanúsított Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója. Szanka Ferenc, a nyomozást felügyelő Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hangsúlyozta: a bíróság a szökés-elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt döntött a legszigorúbb kényszerintézkedés mellett. A védelem fellebbezett, így a határozat nem jogerős.
A járásbíróság ugyanakkor vizsgálta és jogszerűnek találta Czeglédy múlt pénteki őrizetbe vételét is. Az MSZP–DK–Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője, a szocialista párt tagja mellett kiállók azt állították: törvénytelen volt az őrizetbe vétel, mivel szerintük a mentelmi jog felfüggesztését az alapbűncselekményre, a 6,3 milliárdos költségvetési csalásra hivatkozva kérték. Ehhez képest a Legfőbb Ügyészség a mentelmi jog felfüggesztését a gazdasági csalás alapos gyanújára hivatkozva is kérte.

Az ügy főszereplőjének (balra) meghallgatásán megjelent Gyurcsány Ferenc DK-elnök és neje is
Fotós: Havran Zoltán
Ismert, Czeglédy Csaba múlt csütörtökön szabadult az előzetes letartóztatásból, miután jogerősen országgyűlési képviselőjelölt lett, így az őt megillető mentelmi jog miatt fel kellett függeszteni a költségvetési csalás miatt ellene folyó büntetőeljárást, és ki kellett engedni. A mentelmi jog felfüggesztése után pénteken megszűnt az eljárás folytatásának akadálya, el is rendelték azt, majd még aznap őrizetbe vették a férfit, akit szombaton gyanúsítottként hallgattak ki a különösen nagy értékre elkövetett gazdasági csalás miatt. Ebben az ügyben tavaly novemberben a rendőrség indított vizsgálatot állampolgári bejelentés alapján.
A Csongrád Megyei Főügyészség idén január 26-án a nyomozás folytatására az alapügyet is vizsgáló NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságát jelölte ki. Az újabb gyanúsítás lényege, hogy az alapügy nyomozása során a Human Operator Zrt. ellen folyamatban lévő bírósági végrehajtási eljárásban lefoglalták a céget megillető és jövőben keletkező követeléseket. A gyanú szerint a cég a követelésfoglalást követően az őt megillető pénzeket a bűnszervezetbe tartozó Idehaza Iskolaszövetkezetre engedményezte annak érdekében, hogy a végrehajtást megakadályozza, a fizetési kötelezettségét kijátssza. Ténylegesen az engedményezés azonban olyan színlelt ügylet volt, ami nem rendelkezett valós gazdasági okkal, jogalappal, és a színlelt szerződéseket Czeglédy döntése alapján kötötték meg.
A letartóztatásról szóló döntés előtt a bíróságon neje, Dobrev Klára társaságában felbukkant Gyurcsány Ferenc is. A DK elnöke azt mondta a sajtó munkatársainak: bár Czeglédy ügye látszólag egy köztörvényes büntetőügy, de a kormány és a kormánypárti sajtó ebből politikai kérdést csinált, és azt a hamis látszatot kívánja kelteni, hogy Czeglédynek köze van a demokratikus pártok finanszírozásához. – Amikor pedig arra próbálják rávenni Czeglédy Csabát, hogy hamisan tanúskodjon, bűncselekményt követnek el – fogalmazott Gyurcsány, aki Facebook-oldalán a jogállam végéről értekezett. Czeglédy a döntés után úgy nyilatkozott: „A jogállamiság megcsúfolása, ami történt.”