A bírónő betegsége miatt elmaradt a Simon Gábor és társa elleni büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A szocialisták volt alelnökének pénzügyeivel kapcsolatos, 2014-ben kirobbant botrány ügye várhatóan szeptember 27-én könyvvizsgálói szakértői vélemény ismertetésével folytatódik.
A volt politikus ügyvédje, Nagy István lapunknak azt mondta: a védelem új szakértő kirendelését kéri, mert hiányosnak tartják a könyvvizsgáló munkáját. Ugyanakkor továbbra sem született meg az ügy adócsalási részét döntően befolyásoló törvényes adóhiánybecslés, amivel kapcsolatban már két és fél éve nincs eredmény.
Lapunk februárban írta meg, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte a volt politikus ügyében hozott adóhatósági határozatot. Ebben a Közép-magyarországi Regionális Adó-főigazgatóság megbecsülte a Simonhoz kötött számlákon talált összegek után fizetendő adó mértékét, ezzel kulcsfontosságú szerepet töltött be a költségvetési csalás vádjának alátámasztásában.
A közigazgatási per a sorozatos fellebbezések, értelmezési és jogi viták miatt több mint két év után – a Kúriát is megjárva – jutott el az ítéletig. A Kúria szerint a határozatot nem az arra jogosult hozta meg, ezért az érvénytelen, és a közigazgatási eljárásban osztották ezt az álláspontot.
– A másodfokú adóbecslés azóta sem történt meg – mondta Nagy István, aki szerint csak akkor várható idén elsőfokú ítélet, ha szeptembertől havonta tűznek ki tárgyalási napokat.

A volt MSZP-s politikus költségvetési csalásért felelhet
Fotó: Havran Zoltán
A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint Simon rövid idő alatt 267 millió forint bevételt szerzett, ami után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást, ezzel 128 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. A vádhatóság letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a volt politikusra, akit hamis magánokirat nyolcrendbeli felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is vádolnak.
Simon Gábor 2008 januárjától a következő év áprilisáig több mint 570 ezer eurót és 160 ezer dollárt helyezett el egy grazi, illetve egy svájci bankban, amiről ott saját vagyonaként nyilatkozott. Eközben a 2008 és 2012 közötti vagyonnyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban jövedelemként csak az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel. A volt politikus az eljárás során befizette az adóhátralékot, azonban a pénz eredetére a mai napig nem derült fény.
Az ügy másik terheltjét, K. Józsefet felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással vádolják. A férfit a Simon számára – anyja vezetéknevével – Gabriel Derdák névre kiállított bissau-guineai útlevél és az ennek segítségével a MagNet Bankban elhelyezett 75 millió forint értékű deviza kapcsán állították bíróság elé. K. József a 2014 tavaszán gyanús körülmények között elhunyt Welsz Tamás barátja volt.
A Simonnak kiállított útlevél is a kiterjedt alvilági, titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal rendelkező kalandortól származhatott. A volt politikus – tagadva, hogy ilyen útlevele lett volna – azt mondta a perben, hogy Welsz csúnyán megvezette őt.