A Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón ugyan egyértelművé tette: a kancellária-rendszer bevezetése eldőlt, Lázár János azt is hozzátette, hogy a témáról folyó vita „érzékeny szakaszban van”.
A miniszter szavaiból, amelyekben a Klikre utalva főként a túlzott centralizációtól óvott, arra lehet következtetni, hogy nem feltétlenül ért egyet az egészségügyi államtitkárság által preferált modellel, amely szerint 8-10 kórház tartozna egy kancelláriához, vagyis a 104 állami kórházat mindösszesen nyolc-tíz kancellár vinné. A szervezeti felállásnál is kritikusabb kérdés azonban, hogy a tervek szerint gyakorlatilag megszűnne a kórházak gazdálkodási önállósága, jogilag pedig beolvadnának a tervezett kancelláriákba.
A kancellárok alá tartozna a gazdasági, a munkaügyi, a pénzügyi, a kontrolling-, a számviteli, az informatikai, az üzemeltetési terület és a közbeszerzés. Sőt, az orvosegyetemek vezető testületeiben is helyet kapnának. A jelenlegi főigazgatók jog- és feladatköre ezzel a minimumra csökkenne. Még az előterjesztők sem titkolták, hogy ez egy kockázatos lépés, hiszen „jelentős ellenállás alakulhat ki az erőteljes központosítással szemben”.
Ezért is fogalmazott úgy korábban Ónodi-Szűcs Zoltán, hogy komoly csatákra számít, ezért „ütésálló” embereket keres majd a kancellári posztokra. Az utóbbiakról egyelőre csak annyit lehetett hallani, hogy a megismert nevek abszolút kívülállók, nem kórházi körökből valók. Ami pedig a csatákat illeti, azok a színfalak mögött már hónapok óta zajlanak.

„Ütésálló” embereket keres a kancellári posztokra az egészségügyi államtitkár
Az intézmények jelenlegi első számú vezetőit képviselő Magyar Kórházszövetség ugyan nyilvánosan csak egyetlenegyszer adott hangot egyet nem értésének, a háttérben azonban még alternatív koncepció is készült. Ez inkább megyei szintű kancelláriákat javasol, de úgy, hogy azok egy-egy megye teljes egészségügyi ellátásának szervezéséért felelősek legyenek a háziorvositól a szakrendelőin át a kórházi ellátásig.
A kórházvezetői lobbi súlyát mutatja, hogy legutóbb maga Lázár János is felvetette egy fél mondatban, hogy akár megyei szinten is meg lehetne szervezni a kancelláriákat.