A közleményben azt írják: „az intézkedés a társaság több területét érinti, beleértve a menedzsmentet is.„ Azt is hozzáteszik: a csatorna „a jelenlegi médiapiaci körülmények között”, a „hosszú távú, hatékony működésének fenntartása érdekében„ döntött a csoportos létszámleépítésről. A közleményt Simicska internetes portálja, az Index ismertette – írja az Origo.
Arról, hogy a leépítés hány embert érint, nem szól a közlemény, Simicska lapja 30-40 emberről ír, ez azonban valószínűleg visszafogott becslés, ennél jóval több is lehet. Simicska Lajos a hatalmas választási bukás után múlt kedden már bezáratta a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót, bejelentette, hogy a Heti Válasznak új kiadót kell keresnie és azt is lehetett tudni, hogy a Hír TV-t sem tudja sokáig üzemeltetni.
Az Origo információi szerint a Hír TV-ben azt beszélik, hogy Kálmán Olga napjai is meg vannak számlálva a csatornánál. A Simicska utasításait mindig készségesen teljesítő lakájműsorvezető múlt héten gyomorforgató módon dicsekedett azzal, hogy nem csökkentették a közismerten kirívóan magas, havi négymilliós fizetését – emlékeztet a portál, amely hozzáteszi: mindezt egy olyan napon érezte fontosnak közölni nyilvánosan, amikor néhány órával korábban összeomlott a Simicska-médiabirodalom, és így száznál is több kollégája vált munkanélkülivé.
A teljes cikk ITT olvasható!