A Tanítanék Mozgalom képviselői fájlalják azt az eljárást, ahogyan Pukli István távozott, és sértőnek érzik, hogy a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója utólag a mozgalom kiüresedéséről beszél – derült ki abból az interjúból, amelyet a három vezető a Magyar Narancsnak adott.

Törley Katalin, Pilz Olivér és Pukli István itt még együtt
Sulyok Blanka úgy fogalmazott: sok minden előtt értetlenül állnak, „mert semmi nem utalt arra, hogy ilyen perspektívákban gondolkozik” Pukli István. Mint ismert, az iskolaigazgató nem értett egyet azzal, hogy a Tanítanék nagypolitikai ügyekbe, például a menekültkérdés vitájába is beszállt. Távozása óta Pukli István blogján további kritika is megjelent a mozgalomról, igaz, ezt az írást egy vendég szerző, a Teleki igazgatóhelyettese jegyezte.
A bejegyzés arra kívánt reflektálni, hogy a mozgalom néhány hete lemondásra szólította fel Palkovics László oktatásért felelős államtitkárt, és el is készítették a felmondólevelét. Kovács Ágnes Lilla többek között azért kritizálta a civileket, mert csak „hangulatkeltést érez ki a megmozdulásaikból”, és hiányoznak a javaslatok az oktatás valódi problémáinak megoldására.
A Magyar Narancsnak adott interjúban Pilz Olivér elmondta: szerinte azért próbálják őket belehúzni a pártpolitikába, mert elsősorban az oktatásnak a mostani köznevelési törvényből következő átalakítását kifogásolják. – Sosem mondtuk, hogy a 2010 előtti oktatási rendszerrel semmi probléma nem volt – hívta fel a figyelmet. A mozgalom oktatáspolitikai víziójának esetleges ideológiai színezetét firtató kérdésre Törley Katalin leszögezte: nagyon jó lenne, ha ideológiamentesek lehetnének. – Sajnos a politika az utóbbi időben súlyosan rátelepedett az oktatásra, az iskolarendszer szerkezetére és az oktatási tartalmakra is
– mutatott rá, hozzátéve: nem szeretné, ha lenne baloldali meg jobboldali oktatáspolitika, baloldali meg jobboldali iskola.
Az oktatásban történt változtatásokat Törley Katalin úgy értékelte: a mézes-mázos sikerpropaganda az iskolai valóságban nem jelenik meg eredményként. Szerinte a diákok és a tanárok súlyos és felesleges leterheltségében semmiféle elmozdulás nem történt.