Kiszáll a politikából és visszavonul a civil életbe Szigetvári Viktor, miután pártja, az Együtt egy százalékot sem ért el a választáson. „Abban bennem kevés lelkierő van, hogy ezek után még négy évig tekerjem ezt a bringát. Nekem ezt most nyilvánvalóan be kell fejeznem” – fogalmazott a politikus az ATV-ben.
Szigetvári nem kívánt másokat okolni a kudarcért és elismerte, hogy a számok magukért beszélnek, az Együttre ennyi volt a kereslet. Elmondta, a párt tisztújító kongresszusán a közösség el fogja dönteni, hogy egyáltalán akarja-e folytatni, személy szerint ő viszont azt javasolja majd, hogy ebben a formában ne. A választás estéjén egyébként az Együtt teljes elnöksége lemondott.
Mindeközben az LMP társelnöki posztjáról lemondó, országgyűlési mandátumát ugyanakkor megtartó Hadházy Ákos azt állította 24.hu-nak adott interjújában, hogy pártja egykori alapítója, Schiffer András és Sallai Róbert Benedek sokmilliós perrel fenyegette azokat az LMP-s képviselőjelölteket, akik visszaléptek volna mások javára a választáson.
Arra a kérdésre, hogy LMP-s politikust is lefizetett-e a Fidesz, Hadházy úgy felelt: „Nem tudok bizonyítékot, és remélem, hogy nem. De mind az LMP-ben, mind a többi ellenzéki párban is úgy politizálnak többen, mintha a Fidesz diktálta volna nekik”.
Schiffer András szemenszedett hazugságnak nevezte Hadházy szavait és közölte, hogy jogi lépéseket fontolgat. Schiffer elmondása szerint Sallai mindössze ügyvédi szakvéleményt kért tőle arról, hogy vajon a párt visszakérheti-e a visszalépő jelöltjeitől a pénzt, amitől emiatt elesik a párt.
Az LMP-nek nekiment a DK szóvivője is, az ökopártot okolva a Fidesz újabb fölényes győzelméért. „Csak Budapesten öt körzet veszett el az ellenzék számára, és most nem lenne kétharmad. A DK, ha jól számoltam, csak Budapesten négy körzetet veszített el az LMP külön indulása miatt. Úgyhogy remélem, az LMP tisztában van ezzel a történelmi felelősségével” – fogalmazott Gréczy Zsolt a Hír TV-ben.
Csalódottságának adott hangot Gyurcsány Ferenc is, noha pártja növelni tudta képviselői számát és így frakciót is alakíthat az új Országgyűlésben. „Nem egyszerűen várakozásainkban csalódtunk, hanem egy időre nemcsak, hogy szertefoszlott az álom, hogy újra normális országban élhetünk” – írta a DK elnöke.