Egyik olvasója arról tájékoztatta az Origót, hogy az egyik rákosmentei szavazóhelyiség előtt az MSZP-Párbeszéd jelöltjének neve díszeleg. A hatályos jogszabályok szerint kampánytevékenység nem folytatható a szavazóhelységtől számított 150 méteres körzeten belül. Nagyon úgy néz ki tehát, hogy Újpest után újabb ellenzéki akciózás történt.
Az elküldött képek tanúsága ismeretlenek Lukoczki Károlynak, az MSZP-Párbeszéd rákosmentei jelöltjének a nevét festették fel az aszfaltra az egyik szavazóhelyiség közelében. Az Origo úgy tudja, hogy a Rezgő utcai óvoda épülete előtt pár méterre díszeleg a felirat. Csakhogy a hatályos jogszabályok szerint kampánytevékenység nem folytatható a szavazóhelyiségtől számított 150 méteres körzeten belül.

Fotós: origo.hu
A jogszabály szövege úgy szól: „a szavazóhelyiséget magában foglaló épületnek a szavazóhelyiség megközelítését szolgáló bejáratától számított 150 méteres távolságon belül azonban – közterületen – választási kampánytevékenység a szavazás napján nem folytatható.”