– Egy bedrogozott fiatal megkéselte a segítségére siető mentőápolót. Ennyire agresszívvá tehetik a fogyasztókat az új drogok?
– Ez a régi, hagyományos kábítószerek mellett ugyanígy előfordult. De arra felhívnám a figyelmet, hogy négy héttel ezelőtt is volt hasonló eset. Ebből lehet csinálni hírt: „Összeszurkálta a mentőápolót a drogos!” Ha az átlagos magyar polgár ezt látja a címlapon, azt fogja gondolni, hogy „csak az én gyerekem ne legyen ilyen”. Az, hogy Józsika elmegy egy buliba, elszív egy spanglit (marihuánás cigarettát), négy órán keresztül röhög, aztán öt órakor elindul haza, lefekszik, alszik délig, megebédel, délután megnéz egy meccset, ugyanolyan kábítószer-fogyasztás, mint a másik esetben. De ez nem érdekel senkit. Legfeljebb Józsika szüleit.
– Tudjuk-e, hogy milyen hatásuk van az új drogoknak?
– A tegnap megjelent kábítószereknek még a kémiai ujjlenyomatát sem tudjuk. A marihuánafogyasztásnak is lehet függőség a vége, és lehet olyan pszichotikus hatása is, amelynek következtében megtámadja a fogyasztó a mentőápolót.
– Ezek szerint csak büntetőjogilag van különbség az új és a régi szerek között?
– A büntetőjog szerintem nagyon fontos. A fogyasztó azonban nem fogja abbahagyni a kábítószerezést csak azért, mert egy buliban elszívott spangliért két év lebeg a feje fölött. Magyarországon egy hétvégén 200 ezren szívnak marihuánát. Ez azt jelenti, hogy 200 ezer embernek jelenthetne két év börtönbüntetést a magyar jogszabályok alapján. És ha ennyi embert letartóztatna a rendőrség egy vidám szombat éjszaka, bedőlne a rendszer. Hova vinnék ezt a 200 ezer embert? Az utolsó eset akkor érne véget, amikor a budapesti olimpia záróünnepségét tartanák. Ennek a rengeteg embernek körülbelül az öt százaléka kerülne börtönbe, a többiek elmennének elterelésre, ami úgysem ér semmit.
– Milyennek látja a magyarországi droghelyzetet?
– Évente átlagosan 31-en halnak meg kábítószer-használat miatt. Magyarországon 45 millió alkalommal fogyasztanak drogot egy év alatt. A 20 ezer magyar kábítószerfüggő fele marihuánát használ. Azzal a 6-7 ezer, harmadik generációs, intravénás drogfogyasztóval, akik tipikus „nyóckeres” karriertörténetben élnek, nem tudunk mit kezdeni. Sem az egészségügy, sem a rendőrség, sem a szociális ellátórendszer. Ez a populáció a probléma, mert közülük kerül ki az, aki megszúrja a mentőápolót.
– Miért fogyasztanak kábítószert a fiatalok?
– A fiataloktól azt halljuk, azért szívnak marihuánát, mert attól „végre jól érzik magukat”. Gondoljunk bele, hogy négymillióan élnek a szegénységi létminimum környékén. Ezeknek az embereknek valójában nincs jövőjük. Amikor a gyerek elmegy hétvégén a buliba és betolja a tablettát, akkor elmondhatja magáról, hogy végre jól érezte magát, és kiszabadult abból a pszichoszociális gettóból, amelyben hétköznap él. Mert az apja iszik, az anyja gyógyszerezik, iszik, depressziós és tévézik. Ilyen közegben a gyerek mit várhat el a világtól? Ebben az esetben a gyerek nem látja, hogy bárhova is tudna lépni.
– Milyen felelőssége van a szülőnek a gyereke kábítószer-fogyasztásában?
– A gyerekek a genetikán túl a szülők szociális mintáit is továbbviszik. Azokban a családokban, amelyekben legalább az egyik szereplő alkoholista, a gyereknek hétszer nagyobb esélye van arra, hogy maga is alkoholista legyen. Ha mintaként ezt látja a gyerek, ez válik természetessé, és nem is akarja másként csinálni. Hányszor halljuk, hogy azért iszom, mert már a dédnagyapám, meg a nagyapám is ivott?! Persze hallunk olyan sikertörténeteket, melyekben azt mondja a gyerek, hogy nem akar olyan lenni, mint az apja, és kitör ebből a gettóból. Ezek alapján megint ott tartunk, hogy honnan indulunk, milyen értékrendet, keretrendszert, jövőképet, példaképeket visz valójában magával a gyerek. Mert az otthonról hozott értékek alapján fogja azt mondani a buliban, hogy nem kér a drogból. A pszichét viszi magával a buliba, ami alapján egyedül fog dönteni. És amikor a haverok azt mondják a gyereknek, hogy béna vagy, mert nem mered, akkor az otthonról hozott értékek alapján a fiatal tudni fogja magáról, hogy nem béna. Egyszerűen neki ez nem fér bele az értékrendjébe.
– Ezek szerint nem is a kábítószer a probléma?
– A családon belül kell keresni a probléma gyökerét. Azt gondolom, hogy nem fog összedőlni attól a világ, ha elszív a gyerek egy spanglit a buliban. Ezzel nem azt mondom, hogy szabad. Nem szabad! De ha belegondolok, harminc évvel ezelőtt ha drogozni akartam volna, nem tudtam volna, merre induljak. Most meg mi történik? Házhoz viszik a tablettát, a port, a füvet, bármit. A két generáció közötti különbség nyomán a szülők semmit sem tudnak ezekről. Csak annyit tudnak elmondani a kábítószerekről, amiket a médiából hallanak: megölte, megkéselte, meghalt, túladagolta. És ez egy torz tükör. Mellesleg egy gyerekkel nem is lehet beszélgetni a kábítószerekről. Nem kell felkészíteni a gyereket, mielőtt elindul a buliba, hiszen a szülő ad neki egy értékrendet, ami alapján saját maga fogja meghozni a döntést. Minden az őszinte szülő-gyerek közti kommunikációról szól.
