– Már tíz éve működik a Szülők Háza mozgalom, ehhez csatlakozott Kemény Dénes, magyar vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, ő hozta létre három éve a Szülők Háza Alapítványt – mondta lapunknak Regős Judit elnök. Ismertetése szerint a mozgalom és az alapítvány küldetése az, hogy a rászoruló és a nem rászoruló családokat összehozza, közös programokat szervezzen nekik. Elmondta azt is: a Tegyél jót! Ülj mellém! projeket a családok közösen találták ki, hogy foglalkoznának állami gondoskodásban élő fiatalokkal.
– Először a Kossuth Lajos Gyermekotthonban élő gyerekeket hívtuk meg közösségi programokra, bábszínházba, születésnapokat rendeztünk nekik – mesélte Regős Judit, aki szerint nagyon fontos, hogy az állami gondozott gyerekek olyan gyerekekkel lehetnek együtt, akik családban élnek. A szakember elmondása szerint a programba eddig tíz gyermekotthon kapcsolódott be, a családok jártak miskolci, szátoki, balassagyarmati, mónosbéli, harkai, illetve budapesti gyermekotthonokban.
– Élménynapokat tartottunk családok közreműködésével, ahova persze a saját gyerekeinket is elvittük – magyarázta a szakember. Hozzátette: nemcsak egy alkalommal találkoznak a Szülők Háza Alapítványhoz csatlakozó családok, hanem rendszeresen, így valódi kapcsolatot is képesek kialakítani az állami gondozásban élő gyerekekkel.
Ismertetése szerint a program fő célja, hogy az oktatás területén sikeresebbek legyenek a gyerekek, hogy találják meg a magukban rejlő kincseket. – Sokszor ezeknek a gyerekeknek nincsenek céljaik, sokat csalódtak már, nem tudnak bízni senkiben, nincs motivációjuk. Hosszú távú célunk, hogy a destruktív helyett a konstruktív irányt válasszák: a fejlődést és a megkapaszkodást – tette hozzá a szociálpolitikus, aki arról is beszélt, hogy minden érdeklődőt szeretettel várnak szombaton 11 órától a Tegyél jót! nyárbúcsúztató eseményre, amelyet Dunaharasztiban, a Szöglet Foci- és Élménycentrumban rendeznek.