Ebben a hónapban két szén-monoxid-mérgezés miatti haláleset történt Budapesten. Rendőrségi forrásaink megerősítették: a XIV. kerületi Mimóza utca egyik lakásában egy 49 éves nő, a XX. kerületi Eperjes utcában pedig egy 69 éves asszony vesztette életét szén-monoxid-mérgezés következtében.
Korábban ellenzéki politikusok azt vetették a jogalkotók szemére, hogy a katasztrófavédelem feladatává tették a kéményseprést, s ezzel állításuk szerint életveszélyes helyzetet teremtettek. Csakhogy a jelek szerint a kritikát megfogalmazók nem tájékozódhattak kellőképpen.

A szakemberek közreműködése pótolhatatlan
Budapesten ugyanis a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő Főkétüsz Fővárosi Kéményseprőipari Kft. feladata egyebek mellett a kémények ellenőrzése, ellentétben az ország többi részével, ahol a katasztrófavédelem végzi ezt a szakfeladatot.
Lapunk a két haláleset kapcsán megkereste a Főkétüsz ügyfélkapcsolati és kommunikációs osztályát. Müller Máté osztályvezető kifejtette: a Mimóza utcai esetről semmilyen forrásból nem rendelkeznek információval, azzal kapcsolatos hivatalos hír nem jelent meg a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján. Hozzátette: az Eperjes utcai baleset okait a BRFK rendkívüli haláleseti osztálya hivatott feltárni.
A cégnek a vizsgálat eredményéről egyelőre nincs információja. Müller Máté szerint a tragédiák kockázata rendszeres kéményellenőrzéssel minimalizálható, mivel a kéményseprő nemcsak a kéményt, hanem annak működési környezetét, a működésére ható tényezőket is ellenőrzi.
A szén-monoxid-visszaáramlások jellemzően a kémény működési környezetének problémáira vezethetők vissza. A balesetek forrása lehet a tüzelőberendezés karbantartásának hiánya. Az ellenőrizetlen, hibásan működő gázkészülékek használata közvetlen életveszélyt jelent az adott ingatlanban lakókra és környezetükre.
Kiváltó ok lehet a gázkészülék elégtelen levegő-utánpótlása is. Az ingatlanban uralkodó nyomásviszonyokat megváltoztatni képes készülékek (konyhai szagelszívó, fürdőszobai ventilátor), illetve a szilárdtüzelő berendezések (például kandalló, kályha) gázkészülékkel történő egyidejű használata nagyon könnyen életveszélyes helyzetet teremthet.
A kockázatok minimalizálása érdekében a Főkétüsz javasolja, hogy gázszerelő szakemberrel rendszeresen ellenőriztessék a gázkészülékeket, s gépészmérnök közreműködésével gondoskodjanak a szükséges levegő-utánpótlás biztosításáról.