A köztársasági elnök Kövér László házelnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen Huszti Péter színművésznek, Maróth Miklós orientalista akadémikusnak, Martonyi János korábbi külügyminiszternek, Ritoók Zsigmond klasszikafilológus akadémikusnak, Sótonyi Péter orvos akadémikusnak valamint Sir George Radda biokémikusnak nyújtotta át az elismerést.
Melocco Miklós szobrászművész később veszi át a kitüntetést.
A díjak átadásakor jelen volt még Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Darák Péter, a Kúria elnöke, valamint egyházi képviselők, kormánytagok.
Ahogy Áder János fogalmazott, a Magyar Corvin-lánc Testület névsora nem csupán egy kimagasló érdemeket összegző lista, hanem „felkérés a folytatásra”: a tudás és a tapasztalat átadására, a bölcsesség megosztására, a fiatalabb generációk ösztönzésére.
Felelevenítette a legelső Corvin-lánc birtokosa, az iskolateremtő kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó tevékenységét, aki – mint rámutatott – azt vallotta, hogy nem a lélekszám tesz naggyá nemzeteket. Ő sosem fogadta el, hogy a magyart a kis nemzetek közé sorolják – emlékeztetett.
Áder János szerint díjak nyújtásakor nem teszünk mást, mint önmagunkban keressük az értékeket: azt a sokszínű kreativitást, találékonyságot, tudományos kíváncsiságot és lélekemelő alkotókészséget, amivel mi, magyarok hozzájárulunk a világ fejlődéséhez, közös tudásához. „Legyen szó szervezetünk működésének mélyebb megismeréséről, a nemes anyagot formálni képes szenvedélyről, az új nemzedékeknek inspirációt jelentő tanításról, emlékezetes művészi alakításról, eredményes diplomáciai tárgyalásról, korszakalkotó felismerésekről, vagy a jó hírnevünket öregbítő kutatói sikerekről” – hívta fel a figyelmet a kitüntetettek tevékenységére.
Azt mondta: a Corvin-lánc Magyarország „igaz ügye” mögé sorakoztatja fel tiszteletre méltó nagyjainkat. A Corvin-lánc örökségének nevezte az első díjazottak hagyatékát: többek között Dohnányi Ernőét, Herczeg Ferencét, Korányi Sándorét.
Áder János felelevenítette a kiegyezés előtti időket, amikor lehetőség nyílt az ország helyzetének rendezésére. Deák Ferenc ekkor a magyarok alkotókészségében bízott – emlékeztetett az államfő. A tudást és a bátor kiállást, a bölcsességet és a céltudatosságot, az erőt és a megfontoltságot, valamint ezen erények birtokosait tartotta a legnagyobbra. Deák Ferenc tudta, hogy egy nemzet életében vannak változatlan igaz ügyek, amelyeket az ősi erények megtartásával lehet szolgálni.
A Magyar Corvin-lánc a magyar tudomány és művészet, valamint a magyar oktatás és művelődés fellendítésében szerzett kimagasló érdemek elismerésére szolgál, a kitüntetéssel adományozottak alkotják a Magyar Corvin-lánc Testületet.
A Corvin-kitüntetéseket Horthy Miklós kormányzó alapította Magyarország mecénás királyának, Hunyadi Mátyásnak az emlékére 1930-ban. A Corvin-lánc díjat az első Orbán-kormány idején honosították újra, a 2002-es kormányváltás után azonban nem adták át, tízéves szünet után 2012-ben adományozták újra.
Huszti Péter Kossuth-díjas színész, rendező, a nemzet művésze
Huszti Péter 1944. május 4-én született Budapesten. Már középiskolásként szerepelt irodalmi esteken, színielőadásokon. Előbb rendező akart lenni, de Várkonyi Zoltán tanácsára végül színésznek jelentkezett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1966-ban szerzett diplomát, ezután a Madách Színházhoz szerződött, ahol több évtizedet töltött. 2007-től 2012-ig a soproni Petőfi Színház művészeti vezetője volt. 2008-tól a budapesti Turay Ida Színház társulatának tagja, rendezője.
Alkati adottságai révén a világirodalom és a magyar irodalom nagy klasszikus szerepeit játszhatta el, Hamletet, Lear királyt és Jágót az Othellóból, Lucifert Az ember tragédiájából. Saját bevallása szerint a legnagyobb kihívást Shakespeare figurái jelentették számára. Sokoldalúságát jelzi, hogy vígjátékban, musicalben, sőt, operettben egyaránt bizonyított. Az 1980-as évektől rendezéssel is foglalkozik.
1964 óta szerepel filmekben, gyakran foglalkoztatta a televízió, több mint száz tévé- és mozifilmben szerepelt. Ismert filmje a Fekete gyémántok, a Fiúk a térről, az Imposztorok, a Szerelmi álmok, a Harminckét nevem volt, az Utazás Jakabbal, a Naplemente délben. Rendezései közül sikert aratott a Kedves hazug, A Sasfiók, Az ördög cimborája, a Hoppárézimi.
Számos színházról szóló cikk szerzője, több könyvet is írt: Királyok az alagútban (1985), Emlék-próba (1995), … sárból, napsugárból (2004), Kik vagytok, hé! (2009), Srác a kakasülőn (2015), Férfikor hajnalán (2017). 1974-től tanít a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (2000 óta Egyetemen), amelynek professor emeritusa. 1988 és 2010 között ő vezette a színházi főtanszakot, 1994 és 2001 között rektor volt, jelenleg az egyetem Doktori Tanácsának elnöke.
Maróth Miklós Széchenyi-díjas klasszika-filológus, orientalista, akadémikus
Maróth Miklós 1943. február 5-én született Budapesten. 1967-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (ELTE BTK), arab-latin-görög szakon szerzett tanári diplomát, közben egy évig a Bagdadi Állami Egyetemen tanult. 1972-ben elvégezte az ELTE BTK asszirológia szakát, 1973-74-ben a Bécsi Egyetemen folytatott tanulmányokat.
1967-től a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában dolgozott. 1970-ben az MTA-ELTE Ókortudományi Tanszéki Kutatócsoportjának munkatársa, később tudományos tanácsadója, 1988 és 1992 között vezetője volt. Megszervezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Bölcsészettudományi Karát, amelyet 1992-2001 között alapító dékánként vezetett. 2002 óta igazgatja az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetét. 2003 óta egyetemi tanár.
1995-ben az MTA levelező, 2004-ben rendes tagjává választották. 1999 és 2008 között a Nyelv- és Irodalomtudományi Osztály elnökhelyettese volt. 2008-tól 2014-ig az MTA társadalomtudományi alelnökeként tevékenykedett.
Az ókori görög és keleti művelődés határterületi kérdéseivel, ezen belül filozófiával foglalkozik. Nevéhez fűződik a berlini Turfán-gyűjtemény több szír kéziratának kiadása és Közép-Ázsia történeti földrajza számos vitás kérdésének tisztázása. 1996 óta a londoni Academia Europaea tagja, 2000 óta az Union Académique Internationale magyar delegáltja, 2007-2010 között elnöke volt, jelenleg tiszteletbeli elnöke.
Munkásságát 1997-ben a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével ismerték el. 2016-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki az ókori görög és arab kultúra kapcsolatának kutatásáért, az ugariti és a görög epika közötti hasonlóságokat, illetve a görög retorika és az arab logika közötti kapcsolatokat feltáró vizsgálódásai, valamint értékes, még kiadatlan arab szövegeket megjelentető publikációs munkája és tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként. Ugyanebben az évben magyar tudomány kategóriában Prima Primissima díjat kapott.
Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrász, a nemzet művésze
Melocco Miklós 1935. április 3-án született Rómában. Kisgyerekként családjával egy ideig Berlinben élt, majd hazatértek Magyarországra. Ligeti Miklós szobrászművész szomszédságában telepedtek le, akinek műtermében rabul ejtette a szobrok születésének alkotói folyamata. A második világháború alatt és utána néhány évig Iváncsán laktak, egyházi iskolába járt.
Apját, Melocco János újságírót, a katolikus Új Ember segédszerkesztőjét, 1950-ben koncepciós perben halálra ítélték, és 1951-ben kivégezték. Az igen nehéz helyzetbe került fiúnak a tanulás mellett dolgoznia kellett. Mindent elvállalt, volt hómunkás, segédmunkás, még sírásó is. Polgári származása miatt csak harmadszori jelentkezésre, 1955-ben vették fel a Képzőművészeti Főiskolára. Mesterei között volt Gyenes Tamás, Mikus Sándor, Kmetty János, Pátzay Pál. 1961-ben végzett.
A magyar figurális szobrászat egyik legfontosabb képviselője, számos köztéri szobor alkotója. Életének visszatérő, meghatározó témája az 1956-os forradalom, amely számos alkotását ihlette. Szegeden felavatott szobrán, A szabadság pillangóján a forradalom tizenkilenc, portréhűséggel megformált szereplője próbál a magasba emelni egy rájuk nehezedő súlyos lepkét, amely képtelen a repülésre. Debreceni 56-os emlékműve egy carrarai márványból készült fehér rózsa, amely csak a bimbós állapotig fejlődött ki. Budapesten, az I. kerületben állított emléket Hullócsillag címmel Mansfeld Péternek, akit 18. születésnapjának betöltésekor, a forradalmat követő megtorlás legfiatalabb áldozataként végeztek ki. Veszprém ad helyet süttői mészkőből készült hatalmas szobrának, amellyel az 1958-ban kivégzett Brusznyai Árpád, a klasszika-filológia tanára, a veszprémi forradalmi tanács vezetőjének emléke előtt adózik.
Művészetének fontos további témái a II. világháború, valamint Ady Endre, Radnóti Miklós, József Attila és Latinovits Zoltán alakja. Monumentális művei közé tartozik a Szent István megkoronázása című alkotás Esztergomban, Antall József síremléke a Kerepesi temetőben és a Mátyás-emlékmű Székesfehérvárott. Áttörés című szoborkompozíciója 2009-ben a páneurópai piknik 20. évfordulójára készült. Ő készítette az új Nemzeti Színház díszkapuját. Jelentősek grafikai alkotásai is.
1975-ben Munkácsy Mihály-díjat, 1982-ben érdemes művész címet kapott, 1988-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1993-ban a Magyar Művészetért Díjat, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át. 2004-ben Prima Primissima díjat kapott, 2014-ben a nemzet művésze lett. 1990 óta a Magyar Képzőművészeti Főiskola (2001-től Magyar Képzőművészeti Egyetem) címzetes egyetemi tanára, a Magyar Művészeti Akadémia alapítóinak egyike, 2011-től a testület rendes tagja.
Ritoók Zsigmond Széchenyi- és Bolyai-díjas ókorkutató (klasszika-filológus), akadémikus
Ritoók Zsigmond 1929. szeptember 28-án született Budapesten. 1952-ben kapott diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának görög-latin szakán, később, 1965-ben magyar szakos középiskolai tanári oklevelet is szerzett ugyanitt. 1952-től tanársegédként dolgozott a görög nyelvi és irodalmi tanszéken, majd 1958-tól tizenkét évig az óbudai Martos Flóra Gimnáziumban tanított.
Ezt követően újra az ELTE-re került, az MTA-ELTE ókortudományi tanszéki kutatócsoportban tevékenykedett. 1986-tól az egyetem latin nyelvi és irodalmi tanszékén volt egyetemi tanár, 1987 és 1993 közt ugyanitt tanszékvezető, innen vonult nyugállományba 1999-ben, professor emeritus címet kapott, és változatlanul folytatta oktatói tevékenységét. Az Ókortudományi Társaság főtitkáraként, majd elnökeként is tevékenykedett.
Ösztöndíjasként Oxfordban, a Magdalen College-ban kutatott (1982), vendégtanár volt a grazi (1991) és a heidelbergi (2000) egyetemeken. Közben folyamatosan jelentek meg publikációi a görög-latin költészet, a görög esztétikai gondolkodás és a magyar klasszika-filológia történetének témaköreiben. Kiadta Arany János kéziratban és töredékesen megmaradt Szophoklész-fordításait. 1993-tól tíz éven át az Acta Antiqua című tudományos szakfolyóirat főszerkesztője volt. Több ókori témájú egyetemi és középiskolai tankönyv szerzője vagy társszerzője.
1990-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 1993-tól rendes tagja. 1990-től az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának elnökhelyettese, majd 1996 és 1999 között elnöke volt (e minőségében az MTA elnökségében is részt vett). 2007-ben a Vallástudományi Elnöki Bizottság elnöke lett.
1992-ben a Szent-Györgyi Albert-díjat, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét ítélték neki. 2001-ben Széchenyi-díjat kapott következetes, a magyar ókor- és irodalomtudományt gazdagító tevékenységéért, különös tekintettel a Homérosz-filológiában és az epika elméleti kérdéseinek vizsgálatában elért eredményeiért, nemzetközileg is nagyra becsült életművéért. 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozatát. 2009-ben Bolyai-díjjal tüntették ki. 2012-ben Prima-díjat, 2016-ban Magyar Örökség Díjat kapott. Díszdoktora az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, a Budapesti Református Teológiai Akadémiának és a Debreceni Református Hittudományi Egyetemnek.
Sir George Radda (Radda György) magyar származású brit biokémikus, az MTA tiszteleti tagja
Radda György Károly 1936. június 9-én született Győrben. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd 1955-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának vegyész szakos hallgatója volt. 1956 novemberében elhagyta az országot, tanulmányait Angliában az Oxfordi Egyetemen, a Merton College-ban fejezte be.
1962-től egy évig a Kaliforniai Egyetem kutató munkatársa, majd Angliában, az oxfordi Saint John’s College szerveskémia-előadója volt. 1964-től a Merton College-ban szerves kémiát, az Oxfordi Egyetemen biokémiát tanított, 1984-től az egyetem professzora, 2003-tól professor emeritusa.
1974-ben a világon elsőként írta le a mágneses rezonancia spektroszkópia jelentőségét az emberi szövetek tanulmányozásában. Ennek alapján jött létre a világ első klinikai MRS (mágneses rezonancia spektroszkópia) laboratóriuma az Oxfordi Egyetemen, ahol 1984-ben a Brit Szív Alapítvány támogatásával megalapította a világ első molekuláris kardiológia tanszékét. A szívműködést és a szívben lejátszódó molekuláris folyamatokat tanulmányozva kidolgozta a mágneses rezonancián alapuló képalkotó eljárás, az MRI gyakorlati alkalmazását. A módszernek jelentős szerepe van a betegségek korai felismerésében. Eredményeiért 2000-ben lovagi címet kapott az angol királynőtől, ezt követően a világ több pontján segített hasonló központok létrehozásában.
Tudománypolitikával is foglalkozott, 1996 és 2003 között a Brit Orvosi Kutatási Tanács elnöke, 2001 és 2003 között a brit Nemzeti Rákkutató Intézet vezetője volt.
2003-ban tanácsadóként csatlakozott a Szingapúrban induló orvosbiológiai kutatóprogramhoz, alapító elnöke volt a Szingapúri Bioképalkotás Konzorciumnak, majd 2008-ban a városállam orvosbiológiai kutatásait koordináló tanács elnöki posztjára nevezték ki. Közvetítői erőfeszítéseinek eredményeként magyar-szingapúri közös kutatások is indultak, magyar kutatók számára is megnyílt a lehetőség, hogy a szigetországban dolgozhassanak.
Kutatásai rendkívül széles tudományterületet ölelnek át, magukba foglalják a humán betegségekkel kapcsolatos enzimszabályozás, a bioenergetika és a biokémia területeit. Az oxfordi és számos más egyetem díszdoktora, tagja több tudományos akadémiának. 2010 óta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteleti tagja. 2011-ben a Semmelweis Egyetem a Semmelweis Budapest Díjjal tüntette ki. 2016-ban vehette át a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
Martonyi János Széchenyi-díjas jogász, politikus, volt külügyminiszter
Martonyi János 1944. április 5-én született Kolozsvárott. A szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1967-ben summa cum laude doktorált, 1969-ben ügyvéd-jogtanácsosi vizsgát tett. 1979-től a brüsszeli kereskedelmi kirendeltségen volt titkár. 1984-től minisztériumi főosztályvezető, 1989-ben és 1990-ben privatizálási kormánybiztos, 1994 és 1998, majd 2002 és 2009 között a Baker and McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda társtulajdonosa volt. Az Antall-kormányban 1990-től közigazgatási államtitkárként dolgozott. Az első Orbán-kormány idején, 1998 és 2002 között, majd a második Orbán-kormányban, 2010 és 2014 között a Külügyminisztériumot irányította. 1996-ban alapítója a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek, amelynek 2002 és 2008 között elnöke volt, 2009 óta az egyesület tiszteletbeli elnöke.
1979 óta az állam- és jogtudomány kandidátusa. 1987-től oktatott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, 1994 és 1998 között vendégprofesszorként tanított a Bruggei és Natolini (Varsó) Európa Egyetemen, 1996-1997-ben a Közép-európai Egyetemen. 1997-től 2000-ig tanszékvezető egyetemi docensként a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanított, 2000 óta egyetemi tanár a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi Magánjogi Tanszékén, 2010-ig tanszékvezető egyetemi tanár volt. A Professzorok Batthyány Körének tagja.
Martonyi János évtizedek óta publikál tanulmányokat a nemzetközi kereskedelmi jog, a versenypolitika és a versenyjog, az európai integráció és a közösségi (európai jog), a közép-európai együttműködés és a nemzetközi kapcsolatok témájában. Több külföldi kitüntetés birtokosa, megkapta egyebek között a francia Becsületrend parancsnoki és főtiszti fokozatát. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át. 2016-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga és az európai jog terén egyaránt elsőrangú munkája, illetve Magyarország helyére és nemzetközi szerepére, valamint a globális világ változásaira és szabályozásaira reflektáló, újító szellemű társadalomtudományi felismerései elismeréseként.
Sótonyi Péter Széchenyi-díjas orvos, patológus, akadémikus
Sótonyi Péter 1938. december 9-én született Budapesten. 1963-ban kapott orvosi diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán, majd patológus kórszövettani, igazságügyi orvostani és egészségügyi orvostani szakorvosi képesítést szerzett.
Az egyetem Igazságügyi Orvostani Intézeténél kezdett dolgozni, itt alakult ki fő kutatási területe: a szívizomsejtek hiperkoncentrációs nekrózisának patomorfológiája, a szívglikozidok hiszto- és citokémiája. Az igazságügyi orvostan területén számos új eljárást vezetett be a gyakorlatba, többek között az elektronmikroszkópia és az elemanalízis módszerét is.
1992-től a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, 2008-tól professor emeritus. 1993-ban az egyetem Doktori Tanácsának elnöke lett, majd 1998-ban az Általános Orvostudományi Kar dékánjává választották. 2000-2003-ban a Semmelweis Egyetem rektora volt. Egyetemi munkája mellett az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatójává is kinevezték, 2015-ig állt az intézet élén.
1994-ben az Egészségügyi Tudományos Tanács alelnöke, 2000-ben pedig elnöke lett. 1997 és 1998, valamint 2005 és 2007 között a Magyar Orvostudományi Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) elnöki tisztét is ellátta. Meghívott oktatóként tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Rendőrtiszti Főiskolán is.
2001-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2007-ben rendes tagjává. 2003-tól 2006-ig az MTA-Semmelweis Egyetem Gén és Környezete Kutatócsoport vezetője volt. A Nemzetközi Tudományos és Művészeti Akadémia és a Lengyel Orvostudományi Akadémia is felvette tagjai sorába. 2016-tól a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) alelnöke.
2000-ben Albert Schweitzer-emlékérmet kapott, 2001-ben Akadémiai Díjban részesült, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2009-ben Széchenyi-díjat kapott sikeres, nemzetközileg is elismert iskolateremtő kutatói, oktatói, vezetői és közéleti tevékenységéért, az igazságügyi orvostanban alkalmazott biológiai és nem biológiai anyagok kimutatására szolgáló eljárások kidolgozásáért. 2009-ben és 2016-ban is Semmelweis-díjban részesült, 2012-ben Budapest díszpolgára címet adományoztak neki. 2017-ben az Egészségügyi Tudományos Tanács Hőgyes Endre emlékérmét vehette át.
