„Feltételezhetem, hogy Önök a CÖF-öt, mint álarcos civil szervezetet próbálják olvasóiknak bemutatni. Ez szándékolt félrevezetés, akár alantas szándékot is feltételezhetünk. Sokan irigylik a CÖF arcát, mert alapítványunk soha nem változtatta meg eszmei irányultságát” – írták közleményükben.
Állhatatosan kiálltunk a nemzet szuverenitása, identitása mellett. A magyar emberek többségi akaratát magunkénak valljuk, hitet tettünk és teszünk az általunk jónak ítélt kormányzati döntések mellett. Nyilvánosságra hozott javaslatainkkal, kritikáinkkal segítjük az ország építését, amit önkéntes munkával egészítünk ki.
Semmi különleges nincs abban, ha egy pártalapítvány (lsd. pl. Németország) az azonos vagy hasonló polgári nézeteket valló civil alapítványokat segíti, esetünkben évente 20-40 millió forinttal. Kiemelik: sosem titkolták ezt a folyamatot és “már ki tudja hányszor”, nyilvánosan közölték.
Ugyanígy elmondtuk, hogy alapítványunkat magyar személyek százai, magyar cégek (nem külföldi), kisvállalkozások támogatják. Feltételezzük, hogy ők tudják, adományaik jó kézbe kerülnek.” – írta az MTI-hez eljuttatott közleményben a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány.
A CÖF-CÖKA egyéni és közösségi partnerei nem értik, hogy bármely civil szervezet miért ne állhatna ki adott esetekben a regnáló kormány mellett. Ezután néhány kérdést intéznek a Magyar Nemzet főszerkesztőjéhez.
„A Jobbik pártalapítványa milyen összegű támogatást nyújtott a Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítványnak 2015-ben?
Mi a magyarázat arra, hogy egy civilnek feltüntetett alapítványban (KMA) a Jobbik pártjának volt és jelenlegi pártvezetői foglalják el a kuratóriumot? (Itt halkan megjegyeznénk, javasoljuk, kérdezzék Szávai István képviselő urat, hiszen Ő mindig élen jár, amikor CÖF-CÖKA pénzügyeit kell firtatni.)
A Jobbik milyen összegben, melyik magyar vagy külföldi, netán orosz banktól vett fel folyószámlahitelt kormányellenes plakátkampányához? Továbbá milyen fedezetet vagy jelzálogot tett a hitel mögé, és azt ki vagy milyen szervezet nyújtotta?” – írta közleményében a CÖF-CÖKA.
A DK-nek is reagáltak
„A DK közleményében felszólította a CÖF-CÖKÁ- t, hogy fizesse vissza a Szövetség a Polgári Magyarországért alapítványtól kapott támogatást. Több száz oldalas könyv sem lenne elég ahhoz, hogy a DK díszes társaságának mi mindent kellene visszafizetnie a 2002-2010 közötti dicstelen kormányzásáért. Kezdhetnénk a rabló privatizációból meggazdagodott elnökével, az éjjel-nappal történő hazudozás mellett az IMF és az EB hitelek polgárok nyakába akasztásával, Simon Gábor és társainak, máig nem tudni miből, osztrák bankokba kivitt millióival. Folytathatnánk a 2010-re kialakult csődhelyzettel, vagy éppen a lakásépítési bizniszbe devizakölcsönökkel bezavart emberek tragédiájával.
Semleges külföldi cég statisztikája szerint több ezermilliárd forint tűnt el a ködben, illetőleg az akkori szocliberális párt és ország vezetők és cinkosaik offshore cégeibe. Ha a magyar államadósságot 2,5- szer kitevő összeg most meglenne, országunk minden lakója vígan élhetne. Arcátlanság, hogy a legálisan, a törvényi előírások szerint sem támadható alapítványi támogatások visszafizetéséről szónokol a volt MSZP-s DK, amikor alapítványai sokkal nagyobb összeggel támogatták és támogatják a hozzájuk tartozó egyesületeket.
Arról talán nem is szólunk, hogy a DK pártelnökének múlt évi 1 milliárd 200 milliós osztaléka valószínűleg az általa múltban privatizált cég hozama. A népét kirabló, 2010-ben közel 15 milliárd forint hiteladósságot hátrahagyó csonkult pártnak van egy ajánlatunk: ha Gyurcsányék visszafizetik elsíbolt nemzeti vagyonunkat, közösségünk örömében összeadja azt a 20-40 millió forintot, amit szervezetünk a köz érdekében, a közjóra legálisan használt fel és egy fillért sem költött vezetője javadalmazására.”
CÖF-CÖKA vezetősége