Kovács Emőke az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta, hogy többféle pályázatot hirdettek meg, amelyekre továbbra is lehet jelentkezni, egészen március 22-éig. Sokféle tevékenységet támogatnak, rendezvényszervezők ugyanúgy részt vehetnek a pályázatokon, mint festőművészek – fűzte hozzá.
A szakmai vezető a Gulág-emlékév következő állomásával, a kommunizmus áldozatainak csütörtöki emléknapjával kapcsolatban arról is beszélt, hogy már szerdán tartanak különböző programokat.
A Fővám téri metróaluljáróban megnyíló Barakkba zárva – életre ítélve című tárlatot nagyon fontosnak és rendhagyónak nevezte. Azt mondta, hogy a kiállítás megközelítése újszerű, Magyarországon még nem volt hasonló: a túlélőkkel készített 21. századi életképeket szembesítik hasonló, archív felvételekkel.
Kovács Emőke szerint a tárlat legfontosabb üzenete, hogy abszolút emberi értékekkel, hittel és reménnyel túl lehetett élni a Gulág „földi poklát”. A megnyitó résztvevői személyesen találkozhatnak a túlélőkkel – tette hozzá.